A 2007-2008-as őszi félévre ERASMUS ösztöndíjat nyertem Belgiumba, Kortrijkba. A város nem is kicsi, nem is nagy: pont jó. A 't Hoge 41.-ben lakom évfolyamtársnőmmel Zórával, és egy lengyel párral Marcinnal és Monicával. Ebben a blogban a mindennapjaimról, gondolataimról és érzéseimről olvashatsz. Fényképekkel is megpróbálom majd bemutatni a jelenlegi környezetemet, barátaimat, így ha majd hazamegyek és megkérdezi valaki hogy milyen volt a félévem, ne merüljön fel a probléma: Hol is kezdjem...?

szerda, szeptember 26, 2007

09.26. - Séta az esőben

Zórával elmentünk a városközpontba ügyeket intézni. A rendőrségre mentünk először, hogy bemutassuk a parpírt az ittartózkodásunkról. Kiderült hogy nem jó helyen járunk, nekünk a másik rendőrségre kell menni ezzel a dologgal. Viszont a nő nagyon segítőkész volt, és mikor azt mondtam neki hogy "dank u" megköszönésképpen, megveregette a vállamat és mosolygott. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire örülnek itt ha próbálkozik az ember az itteni nyelvvel. Ez azért felvidított. Átcammogtunk a zuhogó esőben a másik helyre, ahol a recepciós hölgy nem igazán tudta hová rakjon minket. Van egy sanda gyanum, hogy mi vagyunk az első erasmusos diákok, akik ezzel a legális itt-tartózkodással szórakoznak. Miután elirányítottak minket a városházára, eldöntöttem, hogy ennyi volt a "lelkesedésem" ehhez a témához. Egyébként is nyűgös vagyok az esőben, úgyhogy hazacammogtam, és elhatároztam, hogy biztosan hozok otthonról majd egy kapucnis vastagkabátot. Hát igen... Holnap otthon leszek. :) Valahogy nem is tudom elképzelni, hogy ez tényleg igaz. Pedig már a Charleroi-i utazást is megérdeklődtem. Két átszállással kell eljutni odáig. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell ennyiszer átszállni egyik várostól a másikig. Na majd ezt is megszokom az ixedik alkalommal. Most egy kicsit tartok tőle hogy valahol elvétem az átszállást, és még a repülőgépem is bukhat rajta. Na ebből a dologból szerintem az lesz, hogy extrém mód korán elindulok innen. Egyébként is be vagyok már sózva nagyon. Szívesen lennék már a Ferihegyi reptéren, ahonnan már normális távolságban vannak az emberek, akiket viszont szeretnék látni.

Nincsenek megjegyzések: