A 2007-2008-as őszi félévre ERASMUS ösztöndíjat nyertem Belgiumba, Kortrijkba. A város nem is kicsi, nem is nagy: pont jó. A 't Hoge 41.-ben lakom évfolyamtársnőmmel Zórával, és egy lengyel párral Marcinnal és Monicával. Ebben a blogban a mindennapjaimról, gondolataimról és érzéseimről olvashatsz. Fényképekkel is megpróbálom majd bemutatni a jelenlegi környezetemet, barátaimat, így ha majd hazamegyek és megkérdezi valaki hogy milyen volt a félévem, ne merüljön fel a probléma: Hol is kezdjem...?

kedd, szeptember 04, 2007

09.04. - :( :S :) ;)

A napom első kétharmada jobb ha meg sem történt volna. Bal lábbal keltem a hideg éjszakából, morcos és fázós voltam emiatt egész délelőtt, ráadásul a flamandórán is majd' elaludtam. Aztán jött az ebédszünet, megnéztem kaja közben a Before sunset c. film második felét, (tegnap éjjel hagytam félbe). Vártam hogy történik valami a végére, de egy kicsit csalódtam. Amolyan édeskeserű film volt okos és nagyon is igaz gondolatokkal, de nem sokkal több ennél. Hiába: az alapművek folytatásai többnyire felejthetőek szoktak lenni.
Aztán vissza a suliba, volt valami prezentáció a nyelvi kuruzusokról. Kiderült, hogy ezek a kurzusok esténként lesznek megtartva, javarészüket angolul oktatják, némelyiket flamandul. Aki akarta, megírhatta még ma az angol szintfelmérőt. Én nem akartam szintfelmérőt írni, de ha már kell, akkor inkább essek rajta túl ma. Ezzel egy kis adrenalin termelődött a szervezetemben, és ez jót tett a bambulós kedvemnek. Viszonylag könnyű volt a teszt. Rátért néhány kifejezésre, vonzatokra, igeidőkre, és kiejtésre. A végére egy könnyű szövegértés tesztkérdésekkel, és egy nehezebb kissé üzleti angolra rákérdező szóválasztós szöveg volt. Összességében úgy gondolom ha nem marad volna ki 5 év az angol nyelvtanulásomból, nem okozott volna gondot ez a teszt. Így sem mondhatom hogy nehéz volt, de nem leszek valami ász benne.
Nagyon gondolkozom a francia kurzuson, és persze a flamand nyelvet is folytatni kéne, de nem tudom hogy mennyi időm lesz ezekre. A szívem egy kicsit a francia felé húz, de mégiscsak flamand nyelvterületen élek most, úgyhogy egy kissé tanácstalan vagyok.
Ma nem lesz sok időm ezen filozofálni, mert holnap tesztet írunk flamandból, úgyhogy jó lenne legalább átnézni.

Nincsenek megjegyzések: