Sokáig nem írtam semmit a blogba, mert nem volt netem. Ezzel nem voltam egyedül, az erasmusos diákok javarésze ugyanebben a cipőben járt. Most persze azt gondolná az ember: nincs net, szép az idő, ráadásul hétvége van, lehet menni a természetbe, városba meg mindenféle szabadtéri programra. Nos ez nálam másképp volt. Mivel nem tudtuk mikor lesz újra netünk, így a gépem közelében maradtam mindig, és bosszantottam magam a várakozással. Valószínű egyébként sem mászkáltam volna sehová, most a punnyadáson volt a sor. Megnéztem a Szex és New York maradék részeitt, rajzolgattam egy kicsit (amit már nagyon régen tettem), és egy kicsit a gondolataimra is jutott időm sajnos vagy nem sajnos. Néha ilyen is kell. Sokat aludtam, franciát hallgattam/tanultam, és gondolatban tervezgettem a mai prezentációm körvonalait. Így azt hiszem ha lett volna netem, akkor sem tudtam volna sokat regélni az életemről.
Tegnap este végre valahára visszahozták a netet, rögtön msn, gmail és persze a google képkereső funkciója. Rengeteg képet leszedtem a netről, és vagy negyedik nekifutásra alakult úgy a prezentáció, hogy érdemes volt tovább dolgozni rajta. Sok idő ment el a photoshop-os hülyeségekkel, a képméretezésekkel és az animációval. A szöveg ezután már kisebb feladat volt. Ma meg is tartottam az előadást. Nem sikerült valami jól, illetve mondhatni ez volt az életem eddigi legrosszabb prezentációja. Az animáció nem úgy jött ki, ahogy azt terveztem, így az megtorpanásomat sokan annak tudták be, hogy leblokkoltam. Pedig nem így volt, csak mérges voltam arra a nyüves programra, amelyik nem azt csinálta, amit én akartam. Na mindegy. A többiek egyébként nagyon jók prezentációban, nem is gondoltam volna hogy ennyire. Azt hiszem nálam még a nyelvi nehézségek is közrejátszottak a gyenge szereplésemben. Legközelebb jobb lesz remélem.
Most még lesz egy üzleti angolom, amihez annyi kedvem van most, mint annak az ablakosnak a hanyatteséshez. Három óra alvás után szépen nézek ki. Remélem nem fogok elaludni a suliban. :)
Nem, nem aludtam el. Szokásos pörgős óra volt ez is, de nem ám úgy ahogy azt kedves matektanárnőnktől megszokhattuk régen, ez valami más. Itt nem kalandozik el a figyelmed, ezek a tanárok egyszerűen profik szerintem. Mászkáltam a folyosókon, és be-be kukkantottam a termekbe: a legtöbb helyen megszüntették az konzervatív iskolapad elrendezést, és "kávéházjelleget" adtak a tanteremnek a csapatmunkákra. Mi is körbeültünk a mai angolon már. Nagyon hasznos ez az üzleti angol, de azt hiszem ezt már írtam ezelőtt is. Azt hittem, nagyjából jó vagyok a névelőkből, de rájöttem: van itt még számtalan újdonság, amire még a nyelvvizsga előtt sem világított rá senki. A szabályszerűségekre, a kivételekre, pontosan arra hogy ne úgy ráérzésből rakjuk vagy ne rakjuk elé azt a "the" vagy "a" névelőt. Mert hát nem mindegy. Mint ahogy az sem, hogy mikor használjuk az egyszerű és a folyamatos jelent. Most kiderült, hogy vannak helyzetek, mikor mindkettő helyes, holott ezt a nyelvtani szerkezet nem indokolná. Érdekes hogy ezt is megtudtam.
Sokszor olyan ellentettes érzéseim vannak itt kint. Szeretnék otthon lenni Lacival, és kishazámban az ismerősök között, de van itt valami varázslatos is. A különböző népek együttélése, alkalmazkodás egymáshoz, és persze ezek a fantasztikus iskolai foglalkozások. Már nem is merem az előadás szót használni. Bármikor bárki beleszólhat az órába, véleménye lehet, és ezt a tanár díjazza is. A másik szívfájdító tény: nem sokáig leszek diák. Most tegyük félre a számvitel botlásomat, de így: órarend, tanterem, osztálytársak... már azt hiszem ez az utolsó, bónusz félévem iskolapadban, méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Tényleg nagyon szerencsésnek érzem magam.
Tegnap este végre valahára visszahozták a netet, rögtön msn, gmail és persze a google képkereső funkciója. Rengeteg képet leszedtem a netről, és vagy negyedik nekifutásra alakult úgy a prezentáció, hogy érdemes volt tovább dolgozni rajta. Sok idő ment el a photoshop-os hülyeségekkel, a képméretezésekkel és az animációval. A szöveg ezután már kisebb feladat volt. Ma meg is tartottam az előadást. Nem sikerült valami jól, illetve mondhatni ez volt az életem eddigi legrosszabb prezentációja. Az animáció nem úgy jött ki, ahogy azt terveztem, így az megtorpanásomat sokan annak tudták be, hogy leblokkoltam. Pedig nem így volt, csak mérges voltam arra a nyüves programra, amelyik nem azt csinálta, amit én akartam. Na mindegy. A többiek egyébként nagyon jók prezentációban, nem is gondoltam volna hogy ennyire. Azt hiszem nálam még a nyelvi nehézségek is közrejátszottak a gyenge szereplésemben. Legközelebb jobb lesz remélem.
Most még lesz egy üzleti angolom, amihez annyi kedvem van most, mint annak az ablakosnak a hanyatteséshez. Három óra alvás után szépen nézek ki. Remélem nem fogok elaludni a suliban. :)
Nem, nem aludtam el. Szokásos pörgős óra volt ez is, de nem ám úgy ahogy azt kedves matektanárnőnktől megszokhattuk régen, ez valami más. Itt nem kalandozik el a figyelmed, ezek a tanárok egyszerűen profik szerintem. Mászkáltam a folyosókon, és be-be kukkantottam a termekbe: a legtöbb helyen megszüntették az konzervatív iskolapad elrendezést, és "kávéházjelleget" adtak a tanteremnek a csapatmunkákra. Mi is körbeültünk a mai angolon már. Nagyon hasznos ez az üzleti angol, de azt hiszem ezt már írtam ezelőtt is. Azt hittem, nagyjából jó vagyok a névelőkből, de rájöttem: van itt még számtalan újdonság, amire még a nyelvvizsga előtt sem világított rá senki. A szabályszerűségekre, a kivételekre, pontosan arra hogy ne úgy ráérzésből rakjuk vagy ne rakjuk elé azt a "the" vagy "a" névelőt. Mert hát nem mindegy. Mint ahogy az sem, hogy mikor használjuk az egyszerű és a folyamatos jelent. Most kiderült, hogy vannak helyzetek, mikor mindkettő helyes, holott ezt a nyelvtani szerkezet nem indokolná. Érdekes hogy ezt is megtudtam.
Sokszor olyan ellentettes érzéseim vannak itt kint. Szeretnék otthon lenni Lacival, és kishazámban az ismerősök között, de van itt valami varázslatos is. A különböző népek együttélése, alkalmazkodás egymáshoz, és persze ezek a fantasztikus iskolai foglalkozások. Már nem is merem az előadás szót használni. Bármikor bárki beleszólhat az órába, véleménye lehet, és ezt a tanár díjazza is. A másik szívfájdító tény: nem sokáig leszek diák. Most tegyük félre a számvitel botlásomat, de így: órarend, tanterem, osztálytársak... már azt hiszem ez az utolsó, bónusz félévem iskolapadban, méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Tényleg nagyon szerencsésnek érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése