A 2007-2008-as őszi félévre ERASMUS ösztöndíjat nyertem Belgiumba, Kortrijkba. A város nem is kicsi, nem is nagy: pont jó. A 't Hoge 41.-ben lakom évfolyamtársnőmmel Zórával, és egy lengyel párral Marcinnal és Monicával. Ebben a blogban a mindennapjaimról, gondolataimról és érzéseimről olvashatsz. Fényképekkel is megpróbálom majd bemutatni a jelenlegi környezetemet, barátaimat, így ha majd hazamegyek és megkérdezi valaki hogy milyen volt a félévem, ne merüljön fel a probléma: Hol is kezdjem...?

szombat, szeptember 08, 2007

09.08. - Hazai ízek

Ma délután csináltam egy kis csirkepaprikást, hiszen már nagyon régóta megkívántam. Sajnos a paprikából nagyon sokat kellett beletegyek hogy legyen színe, és az íze se olyan mint otthon, de azért nagyon jól esett végre egy kis ismerős íz. Mióta itt vagyok, tejföl után kutatok, vagy valami olyan tejterméket keresek, ami legalább megközelítőleg hasonlít hozzá. Sikertelenül. Sebaj. Nem panaszkodok, mert vettem egy olyan márványsajtot is, ami tényleg nagyon finom, pedig olcsó volt. Azt hiszem Magyarországon ennyiért csak valami borzalmat kapnék. Akárhogy is nézem: hiányzik a magyar konyha, és amit itt megpróbálok összehozni, az csak utánzata az otthoninak.
Úgy látszik a szombatok ilyen otthonülősen fognak telni. Kell egy nap, mikor kipihenem magam. És nem mellesleg nagyon jól érzem magam ebben a szobában, már egész jól belaktam. Ez a tény egy kicsit tompítja az érzést, mennyire hiányzik az igazi otthonom. Maga a város nem kezdett még hiányozni, igazából néha még mindig úgy érzem magam, mint egy túrista.

Most nagyon boldog vagyok, mert megjött az angol teszt eredménye, amit a héten írtunk. Ez alapján sorolják be az embereket az Üzleti Angol tantárgyon belül a közép, középhaladó és a haladó szintre. Úgy tűnik bejutottam a középhaladóba, ami lehet hogy külső szemmel nem tűnik nagy számnak, de úgy éreztem, többet felejtettem angolból ennél. Ez a kurzus remélem feljavítja az íráskészségemet, és talán csiszol valamelyest a szóbeli nyelvtanomon is. Ezenkívül szeretném felvenni a francia kezdőt, ezt már azt hiszem eldöntöttem, a flamandot még nem, de nagyon esélyes az is. :)

Este beszélgettem skype-on az otthoni barátaimmal. Ott volt Lacinál Kriszti, Dana és Andor. Nagyon jól esett látni őket, és hülyéskedni velük. Ennek örömére felbontottam egy olasz rozé gyöngyözőbort. (ami persze szemérmetlenül drága volt: 1,55 euró :)) Éjszaka megnéztem a teljes Abigél-t DVD-n. Jó volt egy kis magyar hangulat ezen a szombaton.

Nincsenek megjegyzések: