Itt voltak a barátok, és nagyon-nagyon boldog voltam ma. Egy váratlan pillanatban egyszercsak elémhoztak egy hatalmas marcipánból készült teknősbéka alakú szülinapi tortát, és fülhúzogatás, puszi-puszi meg ilyenek. Kaptam még egy másik tüneményes teknős-párnát Krisztitől, Danáéktól még elutazás előtt egy biciklis karkötőt (fényvisszaverős), és Ádámtól meg a pólót két napja, ami ma már rajtam is volt. Na szóval jött a teknős, és nagyon meghatódtam hogy ennyi idő múltán is eszükbe jutott a szülinapom. Igazából már én is elfelejtettem. A kissé furcsa része a tortafelvágás volt, ugyanis az a tündéri teknősbéka olyan aranyosan vigyorgott a tálcán, hogy valami furcsa erő tartotta vissza a kezemet attól, hogy belevágjak szegény béka páncéljába. Azért megtörtént, és finom volt nagyon. Persze megint volt nagy élménybeszámoló, fényképmutogatás és az-élet-dolgairól-való-elmélkedés. Ilyen baráti összejövetelek alkalmával mindig elszomorodom, hogy mennyire hiányoznak nekem kint. Összecsomagolnám mindegyiküket egytől-egyig, tetejébe csapnám Lacit, és feladnám őket csomagban egyenesen Kortrijkba, hogy ott boldogítsák a napjaimat. Önző dolog mi? Ja, meg naiv is. Az viszont nagy dolog, hogy egy-két alkalommal együtt lehetünk, és egy kicsit megszűnnek a gondok létezni ilyenkor.
Kár hogy eltelt ez a nap, méghozzá ilyen hamar. Tudom hogy közhely, de így van. Vannak pillanatok, mikor leállítanám az idő múlását, hogy kicsit tovább örülhessek a jelennek.
Amikor nagyon boldog vagyok:
Kár hogy eltelt ez a nap, méghozzá ilyen hamar. Tudom hogy közhely, de így van. Vannak pillanatok, mikor leállítanám az idő múlását, hogy kicsit tovább örülhessek a jelennek.
Amikor nagyon boldog vagyok:
A marcipán-teknős
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése