10.31. - Még mindig itthon

Egy hete vagyok itthon, Magyarországon. Nagyon gyorsan eltelt ez az idő, és most kezdem igazán úgy érezni, hogy már ismét helybéli vagyok. Kezdek hozzászokni azokhoz a rossz dolgokhoz, amikkel nehezen barátkoztam meg még néhány napja. Ma már csak legyintettem, mikor a Telepes utcán át akartam kelni, bevártam egy autót, és láttam hogy a másik épp annyira van messze, hogy átmehessek: erre kedves magyar honfitársam jól beletaposott a gázba, és anyázott hogy előtte mentem át. Az elmúlt hetem többek között azzal telt, hogy ezeket az incidenseket túléljem, megtanuljam kezelni ismét. Már nem csak a lakásban érzem magam igazán otthon. Voltam ma Lacival a Bosnyák téri csarnokban, vettünk mindenféle finomságokat, és tetszett hogy mindenhol magyarul beszélnek, és az árlistán is értem mi van. Már nem akarok reflexből dank u-vel megköszönni valamit, és talán-talán a bkv-s problémák sem tűnnek olyan világvégének, mint eddig. Tehát itthon vagyok. Megint van egy olyan furcsa érzésem, hazaérkeztem egy hosszú útról. A gondolataimban, jövőképemben viszont ott lappang a tény: jövőhét elején visszautazok Kortrijkba. Most viszont ez a gondolat már nem kavar fel annyira mint eddig, hiszen egy hazalátogatáson már túl vagyok, ez a második, és tudom hogy a harmadik búcsút is túlélem kissé vérző szívvel. Egy kicsit kezdek attól félni, eljön az a hazalátogatás, amikor már nem lesz repjegyem vissza Brüsszelbe. Hamar eltelik ez a félév, már most is úgy érzem. Sokminden fog hiányozni onnan, már most is hiányzik egy s más, csak ne kéne ehhez itthagynom Lacit. Na ez a probléma már nem egyszer felvetődött bennem. Jó lenne ha látná, milyen az ideiglenes életem Kortrijkban. Hála házinéninek, ennek megszervezése a szállásnál komoly problémákba ütközne. Pedig milyen mókás lett volna együtt felszállni a gépre.
Most viszont még mindig itthon vagyok, és nem unatkozom. Sajnos keddig már csak úgy fogynak a napok, és mennyi programot szerveztünk, ami talán az idő rövidsége miatt nem jön össze. Mára kirándulni mentem volna Lacival, egy kis nátha miatt ez eltolódott, talán holnap megyünk. :)

Még valami, így a mai nap végére:
A kedves Norvégiában éldegélő erasmusos évfolyamtársaimnak (Gengének és Fruzsinak) kéne egy kis segítség marketingkutatásból. Van egy kérdőív amit ha kitöltessz és elküldessz nekik, örülni fognak a fent említett barátaim. :) A link: http://www.tar.hu/ferraj/mc.doc
Ezekre az e-mail címekre lehet küldni a kitöltött kérdőívet:
fruzsiszabo[at]gmail.com
gabor.gengeliczki[at]gmail.com

10.28. - Szülinap

Itt voltak a barátok, és nagyon-nagyon boldog voltam ma. Egy váratlan pillanatban egyszercsak elémhoztak egy hatalmas marcipánból készült teknősbéka alakú szülinapi tortát, és fülhúzogatás, puszi-puszi meg ilyenek. Kaptam még egy másik tüneményes teknős-párnát Krisztitől, Danáéktól még elutazás előtt egy biciklis karkötőt (fényvisszaverős), és Ádámtól meg a pólót két napja, ami ma már rajtam is volt. Na szóval jött a teknős, és nagyon meghatódtam hogy ennyi idő múltán is eszükbe jutott a szülinapom. Igazából már én is elfelejtettem. A kissé furcsa része a tortafelvágás volt, ugyanis az a tündéri teknősbéka olyan aranyosan vigyorgott a tálcán, hogy valami furcsa erő tartotta vissza a kezemet attól, hogy belevágjak szegény béka páncéljába. Azért megtörtént, és finom volt nagyon. Persze megint volt nagy élménybeszámoló, fényképmutogatás és az-élet-dolgairól-való-elmélkedés. Ilyen baráti összejövetelek alkalmával mindig elszomorodom, hogy mennyire hiányoznak nekem kint. Összecsomagolnám mindegyiküket egytől-egyig, tetejébe csapnám Lacit, és feladnám őket csomagban egyenesen Kortrijkba, hogy ott boldogítsák a napjaimat. Önző dolog mi? Ja, meg naiv is. Az viszont nagy dolog, hogy egy-két alkalommal együtt lehetünk, és egy kicsit megszűnnek a gondok létezni ilyenkor.
Kár hogy eltelt ez a nap, méghozzá ilyen hamar. Tudom hogy közhely, de így van. Vannak pillanatok, mikor leállítanám az idő múlását, hogy kicsit tovább örülhessek a jelennek.

Amikor nagyon boldog vagyok:

A marcipán-teknős

10.27. - Jobb

A mai napom jobban telt már a városban. Reggel CBA-s bevásárlást tartottunk, aztán mentem találkozni Betty barátnémmal, akit bizony nagyon régen láttam már. Beültünk az Oázis nevű kocsmába. Volt ott néhány szék és asztal is, ami jó volt, és volt ott néhány játékgép és egy gombokat püfölő manus is, ami kevésbé. :S Azért betermeltünk egy kis koffeint, utána egy üveg félédes Zweigelt-t és még a napocska is kisütött. Jól éreztem magam, örültem hogy viszontláthattam egy jó barátot a múltamból. Jól kibeszéltük magunkat és mindent ami velünk történt az elmúlt néhány évben. Mikor utoljára találkoztunk, talán még késő kamaszkorunkat éltük kisebb problémákkal, és most úgy néz kis a helyzet megváltozott. Hazajöttünk, és ettünk egy kevés zsírosdeszkát is hagymásan, pirospaprikával megszórva, ettől olyan hagymaszagunk lett, hogy csak na! :P Dolgok, amik Belgiumból hiányzonak még: a zsír! (is) Remélem hamarosan viszontlátom Betty-t, úgy látszik megfertőztem a turkálós vásárlásommal, legalábbis lehet hogy ő lesz a következő, aki csatlakozik a vásárlós lánybandába.
Délután ismételt bevásárlás az Árkádban, és itthon már erdélyi szalonnát majszoltam Lacival. :P Holnap jönnek a barátok, már be vagyok sózva, nagyon hiányzonak!

10.26. - Mi van itt?!

Reggel a suliba vitt az utam a diákmatricát megérdeklődni, összefutni néhány ismerőssel és egy kicsit szokni az itteni hangulatot. Nem mondhatnám hogy a legmegfelelőbb napot válaszottam erre a mókára és a városban való cikk-cakkozásra, mert kedves kis szülővárosom néhány unatkozó díszpolgára úgy gondolta: itt az idő hősködni, fogócskázni a zsernyákokkal vagy mittudomén. A rádiót hallgatva sorra tudtam meg merre nem szabad menjek a városban, mert tüntető "barátaink" itt-ott bénították a város forgalmát. Ki tudja mit akartak, talán még ők sem. Elfoglalni az Erzsébet hidat? Bekerülni a tévébe? Vagy egyszerűen csak bosszantani a város normálisabb egyedeit? Szerény véleményem szerint valami komoly probléma van itt az emberek fejében, illetve szűkítem a kört ezekre a gyermeteglelkű észlényekre. Amikor egy Combino-t feltartóztattak a Blaha kellős közepén, aztán megrongáltak egy 78-as buszt, akkor már a legcifrább magyar káromkodások idéződtek fel bennem. Idejöttem egy nappal a nemzeti ünnepünk után, és azt hittem hogy lemaradok a zendülésekről. Dehogy. Annyira szerettem volna örülni egy kicsit hogy itt vagyok a városban ami végülis az én otthonom, a helyem a világban. Naiv elképzelés ez. Szerencsére összefutottam Ádámmal, és elvonta kissé a figyelmemet erről az értelmetlen zűrzavarról. Aztán útbaejtettem a kedvenc turimat, ahol kedvemre vásárolhattam. Na persze anyagi korlátai voltak a dolognak, de az boldoggá tett, hogy minimális pénzből megvettem álmaim kabátját, és néhány pulcsit sállal. Aztán Laci elé mentem a munkahelyéhez, ahogy a régi szép időkben, és már nem frusztrálnak annyira a hülye emberek. Remélem hogy rendbejönnek itt a dolgok.

Nem én fényképeztem (még jó):

10.25. - Újra itthon

Hol is kezdjem... Talán azzal, hogy otthagytam a szürke ködös Brüsszelt, a repülő megmutatta a Napot nekem, aztán megérkeztem a szürke Budapestre. Amit a repülőn láttam, az egyszerűen csodálatos volt. A Nap éppen lemenőben volt, és persze nem azon az oldalon ültem, ahol láthattam volna. Viszont a látvány az én oldalamon is csoda volt: felhőtenger alul, amit igazából egy felvert tejszínhabhoz tudnám hasonlítani azokkal a jellegzetes mintákkal, amiket a habverő hagy az utolsó mozdulataival a tejszín felszínén. A horizont meg átváltozott egy összefüggő szivárvánnyá. A földön valahogy nem így fest az ég naplementekor. Ott fent a színek is intenzívebbek, és jobban elkülönülnek egymástól. A hatást csak fokozta a világító hold. Gyönyörű volt a látvány, bár ha egy képeslapon látná bárki, azonnal rávágná hogy giccs. Néha ilyen is kell.
Aztán hazamentünk, hála Ádámnak jó gyorsan, mert kocsival hozott minket. :) Millió puszi neki ezért. A nap maradék része hasonlatos volt a felhők fölötti szépséghez. :)
Ma Anyát látogattam, és ismét rádöbbentem, hogy világosban Budapest Kortrijk után nagyon döbbenetes. :S Kezdődött a dolog azzal, hogy rengeteg prostit láttam tegnap az utcákon. A fiúk felvilágosítottak, hogy kevesebb rendőr, több prosti. Így megy ez... Csodálatos! :S Aztán a koszos város, és az emberek... A 9-es busz megállójában volt szerencsém hallani a félig üvöltő vécésnénik párbeszédét, öten voltak, az egyik nagyban ecsetelte, hogy a kolleganője hagyta a vécére rászáradni a... na azt hiszem nem is kell folytatnom. Jó kis beszédtéma mindezt perceken keresztül taglalni. A tudatlanság áldásos ahogy az a Mátrixban elhangzott. Mennyivel könnyebb külföldön a tömegközlekedés ezen része, mikor mindenki valami olyan nyelven karattyol, amit nem értessz. Legalábbis engem megnyugtat. Ha nem akarom megérteni, egyszerűen ki tudom zárni a fejemből, és már csak kósza zajforrás marad. Persze ez a strucc-politika sem működik egy életen át, de azért hiányzik. Na jó, azt hiszem a 9-es busz nem volt a legjobb választásom, hogy bármiféle összegzést megfogalmazzak. Voltam ma könyvtárban is Anyával, ott azért jól éreztem magam. De legjobb otthon Lacinál. Örülök hogy mellette lehetek, azt hiszem egy kicsit felértékelődött a vele eltöltött idő, és értékesebb így visszatekintve a múlt is, mikor nem kellett lessem a naptárat, mikor indul a gépem vissza Belgiumba. Pont erről a kettősségről írtam, mikor a kicsit ott is vagyok, kicsit itt is vagyok témát fejtegettem. Nem várom a félév végét, talán nem lesz több lehetőségem igazán diáknak lenni. De dolgok amik itthon maradtak, hiányoznak az ottani életemből. Na jó, nem feszegetem többet ezt a témát most.
Megyek, elteszem magam holnapra, hátha egy kicsit naposabban látom majd a várost. Végülis holnap lesz a vásárlónap, ami mindig jól szokott sikerülni. :P

10.23. - Jó hírek

Az első a fűtés mostantól állandó lett, így elérte a melegrekordot az "időjárás" a szobámban: 20 fok! Úgyhogy most nagy az öröm és a rövidujjúban való létezés.
A második ma volt az angol prezentációm Gabival, és úgy érzem várakozásaimon felül teljesítettünk. A tanár is csupa jót mondott, és ennek nagyon örültem. Úgy érzem, most először álltam meg a helyemet egy angol nyelvű prezentációban. Egy fiktív terméket mutattunk be, a PEN3000 nevű csodát, ami toll és hibajavító 2in1. Egy kicsit teleshop-os stílusban adtuk elő, és ez tetszett a többieknek. Azért jó hogy az elején tartottuk a prezentációt, mert volt néhány olyan remekmű, amit bizony bajosan tudtunk volna felülmúlni. Például az a buborék, ami gombnyomásra működik, és benne az utcán nem ázol meg az esőben. Volt még a nagyon mókás fekete villanykörte, ami tökéletes sötétséget varázsol, ha zavar a fény. Magas volt a színvonal ezen az előadás-sorozaton, és örültem hogy nem buktam bele ebbe a megmérettetésbe.
A harmadik meg azt hiszem a legfontosabb most nekem: holnap hazalátogatok! Úgyhogy lesz egy kicsit több időm Magyarországra, pihenni, családot látogatni és persze Lacival lenni. Nagyon vártam már a hazalátogatásomat, de ezzel együtt itt Belgiumban csak úgy repül az idő. Amolyan ellentettes érzéseim vannak, azt hiszem ez így normális. Az, hogy holnap este már a Magyarországon fogok elaludni, nagyon megnyugtató. Akárhogy is legyen, az az otthonom, ez itt pedig egy hosszúra nyúlt vakáció, ahogy azt még fél éve a lengyel erasmusos Asia fejtette ki nekem otthon. És mennyire igaza volt... Örülök hogy itt lehetek, és annak is örülni fogok, hogy otthon.

... és a végére még egy kicsi, merthogy este átjött a szomszédból Gabi, Ádám, és Ádám haverja Levente. Megnéztük a Brian életét, illetve csak fél füllel hallgattuk meg persze a nagyon poénos részeknél figyeltünk már előre kuncogva a poénokon. Ez van, ha valaki már nagyon-nagyon sokszor látott egy filmet. Imádom az abszurdot! (Szegény Zóra nem így van ezzel, legközelebb kárpótolnom kell majd ezért :)) Aztán belekezdünk a hajnalba nyúló beszélgetésbe. Azt hiszem párocskám után ez az, ami nagyon hiányzik otthonról: az éjszakai világmegváltó gondolatok. Megint egy hangulatos este telt el, megint jó társaságban.
Reszkessetek csak otthoni barátaim! Este már repülök is haza, aztán lesz nagy sztorizás, mert hát van mint behozni. Higyjétek el, nem kevés történetem van, ami bizony nem fér bele a blog nyilvánosságába. ;)

10.20. - Amszterdam

Hajnalban indultunk a suli elől emeletesbusszal. Sajnos nem voltunk elég gyorsak az első négy üléshez, a két litván lány beelőzött. Mivel három helyet foglalt a lány, a negyediket én támadtam be, így Zóra, Gabi és én is tudtunk a szép kilátásban gyönyörködni odafelé. Volt is miben, már Kortrijk határa után gyönyörű látvány tárult elém: éppen a Nap első sugarai, amikor még nem jött a horizont fölé, olyan vörösen világították meg a repülőgép-csíkokat az égen, mintha egy gyerek összefirkálta volna vörös csíkokkal az eget. Csodaszép volt. Az idő múlásával ezek a csíkok fényesebbé és narancssárgává váltak, mígnem felkelt a Nap.
A belga-holland "határon" úgy mentünk át, hogy észre se vettem hogy volt-e egyáltalán akár mutatóban is határ. Lehet hogy elbóbiskoltam? Nem tudom. Először Delft városát látogattuk meg a délelőtt folyamán. Kaptunk egy aranyos és nagyon vicces idegenvezetőt, jót szórakoztam rajta. Pöttöm kis nő volt a negyvenes éveiben, ikea-táska a vállán, és egy narancssárga ernyő a kezében, ahogy az az idegenvezetőknél lenni szokott. Volt hogy előhúzott abból a nagy táskájából egy kis gitárt, és dalolni kezdett, és volt hogy egy doboz cukorkával lepett meg minket. Eleinte figyeltem a történeteire, izgalmasak is voltak, de ahogy bementünk a kisváros központja felé, úgy kalandozott a figyelmem másfelé, hiszen annyi szépség volt, amit muszály volt lefényképezni. Sárguló fák a patakparton, ahol egy tucat kerékpár parkol, előttük tipikus piciny holland házikók, és azok a kislámpák a házakon egyszerűen elragadóak voltak. Ebben a kisvárosban valahogy mintha megállt volna az idő múlása, tekintve a házakat és az utcákat, ahol betont például sehol se látni, mindenhol apróka macskakövek. Nem is tudom, hogy bírják a biciklivel ott az emberek.
Miután körbejártuk a látnivalókat, busszal irány Amszterdam. Már a városba érve egészen más hangulat fogadott minket: zsúfolt utcák, kikötők tele hatalmas hajókkal, üvegirodaházak elvétve itt-ott, több ezer kerékpár várakozik a gazdájára a parkolóban, és még sorolhatnám. Itt már több volt a szimpla lakóház (persze a stílusában megmutatkozik hogy északi). A szombat miatt emberekkel telt meg az utca, mintha csak valami fesztivál lett volna éppen. A biciklisták biztosan nehezen boldogultak a haladással, ha egyikük közeledett, azt lehetett már messziről hallani a folyamatos csilingelés miatt. Egyébként úgy láttam, hozzá vannak a helybéliek szokva ehhez. Amikor a belvárosban barangoltunk, nekem azonnal Pest hangulatát keltette a negyed. Sokféle ember, mindenhol nyüzsgés, boltok, csak a kocsmák helyet coffeeshop-ok voltak túlnyomó részt. Minden 10. lépésben egy ilyen színes-füstös hely mellett haladt el az ember, az ajtaik nyílásakor pedig meg-meg csapta az ember orrát a fűszag. Viszont kultúráltan volt ez a dolog intézve. Másik pozitívum: az emberek nem bántanak senkit. Hogy őszinte legyek, az zavart volna, ha a coffeeshop-ok helyett kocsmák lettek volna és a sok részeg ember ellepte volna az utcákat. Egy széles vigyortól nem félek, egy agresszív embertől viszont igen.
Azt vettem észre ebben a városban, hogy sokmindenre toleránsak az emberek. Nem tiltakoznak a könnyűdrog, a homoszexualitás, a turizmus vagy mittudomén mi ellen. Ha angolul szólalok meg egy boltban, visszmosolyognak, és angolul válaszolnak. Imádtam hogy néhány utcánként belebotlunk egy patakba, ami a várost keresztül-kasul szeli, és ettől olyan romantikus hangulata van. Ha valaki látott már amszterdami képeslapot, az nem fog meglepődni ha ott jár. Pedig azt hittem hogy csak a giccses beállítások miatt és a maradék történelmi épület miatt olyan szép. De nem. Tényleg ott vannak azok a keskeny, olykor furcsa szögben álló házak, az a sok-sok kerékpár, és az az édeskés báj. Komolyan elvarázsolt a város. Nem az a fajta vagyok, aki múzeumok és templomok után kajtat, nehogy valami nagy látványosságról lemaradjon, ha ilyen lennék, hatalmasat csalódtam volna Amszterdamban. Sokan valószínű ezt várták.
Voltunk egy bolhapiacon is, aminek az árukészlete a bahia boltokéval keveredett. Ha több pénzem lett volna, biztosan mind otthagyom, annyi mindent vettem volna. Estefelé még mindig nyitva voltak az éjjelnappalik, a bazárok és a kajáldák. A mindenféle színben pompázó, kecsegtető goffrit aranyáron adták, így ki is hagytam az életemből, viszont állítólag isteni.
A legnyüzsgőbb városrészre még jellemző volt az is, hogy egy-egy coffeeshop között biztosan akadt egy szolidabb vagy agresszívabb szexshop. Az emberek nem botránkoztak meg a kirakatban díszelgő játékszerek látványán, sőt a meleg jelképként ismert szívárványszín zászló látvány se hozott senkit zavarba, pedig sok helyen lengedezett a városban. Az meg, hogy a nyilvános vécé hogy lett megoldva, ledöbbentett. Miért is nincs ilyen Budapesten? Aztán rájöttem hogy miért... Lényeg: egy nagy műanyag kúpféle van elrejtve egy-egy sikátorban, ebbe az emberméretű műanyag rettenetbe négy állóhely lett kialakítva, egy-egy bemélyedéssel. Ide beállnak a férfiak anélkül hogy bárki beármit is látna a kevésbé publikus részükből, és elvégzik a dolgukat. Ami meghökkentően vicces volt, hogy amikor ezt láttuk, épp 4 férfi végezte a dolgát egy időben, ebből kettő közben telefonált mobilon, és eközben minden probléma nélkül elment mellettük egy fiatal nő. Hogy miért is nem lehetne Pesten ezt megjátszani? Lehet hogy a magammal hozott előítéleteim beszélnek most, de valahogy elképzeltem hány mutogatós pasas használná ki ezt a lehetőséget. Mindenesetre itt Amszterdamban ez bevállt, nincs több pisiszag, mindenki boldog, a turistáknak meg újabb látványosságuk akadt. :D
Késő este bevetettük magunkat a piroslámpás negyedbe. Hirtelen, mint mindenkit, engem is sokkolt a látvány: szinte meztelen lányok a kirakatban. Aztán valahogy elmúlt a kezdeti sokk, és tetszett a hangulata. Az utcákon gazdag helybéli férfiak vagy turisták nyüzsögtek, és mivel mindenki megbámulta a lányokat a kirakatban, ha odanéztem, már nem is tűnt szégyellnivalónak. Egyébként többségében szép lányok voltak ott, nem olyan kiélt nők, amilyen Pesten egy átlag prosti. Egyik-másik olyan értelmesen nézett ki, hogy meg voltam győződve róla, hogy az egyetemi tanulmányaihoz gyűjt. Persze voltak tinédzsernek látszó lányzók is, bár lehet hogy tényleg csak épphogy súrolták a 18-at. Vagy még azt sem... :S Ki tudja, mindenesetre ezek a lányok tényleg megdöbbentők voltak. Maga a rendszer ki volt alakítva okosan. A férfi ha kinézett magának a kirakatból egy nőt, bekopogott hozzá, az abbahagyta a táncot vagy a szép pózban való ácsorgást, és beengedte a pasit, elhúzta a függönyt, és "had szóljon". Azért is mondom hogy jól ki van ez találva, mert ugye a prostitució körül lett határolva, akinek nem tetszik, elkerüli a negyedet, a kereslet viszont megkapja amit akar, méghozzá kultúrált és higiénikus körülmények köztött. A lányok biztonságban vannak, és talán még a tarifák is magasabbak ebben a negyedben. Na jó, nem is állhat kirakat mögé akárki szerintem. Nem láttam igazán csúnya vagy elhanyagolt nőt. Ha lettek volna férfiak is a kirakat mögött, akkor most a látványról is tudnék áradozni, de így felejtős... Úgy látszik a gazdag és szórakozni vágyó nők máshol keresik a férfitársaságot. :)
Lassan visszafelé vettük az utunkat, egyébként valahogy úgy jött ki, hogy magyarokkal mászkáltam egész nap a városban, ott volt Zóra, Gabi, Eszter, Miki, Ádám, Erika és Reni. Így az angol csacsogás a mai napból kimaradt egy kicsit, de nagyon jó társaságban voltam. A busz felé még magunkba szívtuk az éjszakai Amszterdam hangulatát: a kivilágított épületek látványát, a csillogó-villogó vagy éppen fényárban úszó kirakatokat, és a fesztiválhangulatot. Nem tudom hogy egy életet leélni itt mennyire kellemes, de egy erasmusos félév biztosan nyüzsgő és színes lenne itt is, mint ahogy Gentben is. Na jó, én sem panaszkodhatok a kis Kortrijk békés városával. Valószínű egy nyüzsgő diáknegyedben a békés kis zugot keresném folyamatosan. Úgyhogy így lehetőségünk adódott a békés madárcsicsergős Kortrijkból egy kicsit a zajba és gyors, városi forgatagba kerülni. Nagy élmény volt ez számomra. A buszon már szinte azonnal elnyomott az álom, sok volt az újdonság aznapra. Mire ébredeztem, már Kortrijkban is voltunk.

Ébredezik a Nap:

A delfti képek:

Az amszterdami képek:

A belváros:

Romantikus kis helyek:

Amszterdam éjszaka: piroslámpás negyed és a nyüzsgő belváros

Még egy csipetnyi romantika:

Az elengedhetetlen fapapucsok és a pihenő kerékpárok:

A halálos kaja (nem próbáltam ki, tehát még élek), és az üvegműves bolt (élesebb szeműeknek kicsit több is ennél;))

A városi forgatag és a zöld táblák:

10.19. - Macskacicó

Este megnéztem Gabival és Zórával a Mona Lisa mosolyát és már éppen elkészítettem a csomagomat holnapra az amszterdami kirándulásra, mikor bejött az életünkbe: a Macska. Épp a konyhából jövet ijedtem halálra ettől az ártatlan cicától, hiszen világítottak a szemei, és különben is, hogy kerül egy macska a lakásba. A sikításomra Zóra is kijött a szobából, és ő is sikoltva visszaugrott a szobájába. Pedig aranyos kis cicó volt, csakhát marhára megijedtünk. Mellesleg imádom ezeket a haszonleső kis jószágokat, ezt gondolom észre is vette rajtam és elkezdett hozzám dörgölőzni meg dorombolni ezerrel. Másrészről valószínűleg kaját kunyerált. Hamarosan kapott is egy kicsi hamit, amit azonnal eltüntetett. Aztán tejecske és még több hami, és aztán még több hami, mert bizony nagyon éhesnek tűnt. Olyannyira, hogy elfogyasztotta a kistálca bacon-omat és Mónika háromnegyed adag vagdalthúsát és egy kis kolbásszal is megpróbálkozott amit Zóra hozott. A nagy zabálás közepette eszembe jutott, hogy szegény Laci már vár a hívásomra, én meg csak nem megyek. Úgyhogy rohantam be a szobámba, Zóra és Moncia sorsára bízva a cicát. Miközben Lacival beszélgettem, beküldték ezt a tüneményes állatot hozzám a lányok, aztán azon filóztak, mi legyen a sorsa, mert ki az utcára nem rakhatjuk. (Bár szerény véleményem szerint simán hazatalál, ez a cica abban a kertben szokott heverészni, amire az ablakom néz.) Mindenesetre berakták a csajok a fürdőszobába a kajával együtt, hiszen valószínű hogy onnan jött be a nyitott ablakon. (Ezt még nem fejtettük meg hogy hogyan)

10.18. - 24

Néhány órával ezelőtt volt az a bizonyos fülhúzogatós nap, ami mindenkinek olyan mámorosan telik. Nos, nekem magányosan és szomorúan indult. Nem is fejtem ki most hogy is érteztem magam a nap javarészében, valami "mosott..."-hoz tudnám hasonlítani. Beszéltem Lacival, szegénynek alaposan ki is borultam, de mint mindig, most is megvígasztalt. Nagyon hiányzik nekem...
Este átugrottam Zórához a szomszéd szobába, ott volt már Gabi is, jól elcsevegtünk, és egy kicsit elvonták a figyelmemet a problémáimról. Aztán kopogtatás, és a lengyelek: Monica, Marcin és Kaska, csapatostul bejöttek a szobába. Előkerült egy ajándékcsomag, és ölelkezés puszilkodás. Nagyon meghatódtam. Kaptam egy csomag tésztát, de nem ám akármilyet, a férfiak legféltettebb testrészét ábrázolja mindegyik tésztadarab. Kaptam egy szívószálat is, aminek ugyanolyan formája van, mint az előbbinek. Nem is tudom mit gondolnak rólam, szegény szemérmes félénk lányzóról. Na jó, csak viccelek, találó az ajándék. ;) Meg kaptam még egy kitűzőt "I'm 24" felirattal. Iszogattunk és örültünk egymásnak, aztán kitaláltuk, hogy mostmár ideje lenne elindulni a Chips-be. Készülődés közben vettem észre, hogy e-malit kaptam, méghozzá az általános iskolai magyar tanárnőmtől, Zsóka Nénitől. Egy nagyon szép levelet kaptam tőle szülinapi üdvözéssel, és az az igazság, hogy szörnyen elérzékenyültem, pityeregtem meg minden, a többieknek meg magyaráztam hogy mi is történt, azt hitték, baj van.
Ígyhát végül ezek a dolgok fordították át ennek a napnak a magányát egy olyan érzéssé, ami végülis arról szól, hogy nem vagyok egyedül a világban akármerre is járok, csak egy kicsit ki kéne nyissam a szemem.
Végülis elmentem a Chips-be a lányokkal mert időközben a cseh Pavla is csatlakozott. Sajnos a buliban mint mindig sokan voltak, és nem volt jó a zene számomra. Egyszer viszont alig akartam hinni a fülemnek: az System of a Down Aerials című szám kezdett szólni a sok tuc-tuc zene után. Gyorsan berohantam a tánctérre, buliztam egy nagyot erre a számra, aztán úgy gondotam, ez volt a bulim fénypontja, szóval ezután: jóéccakát!
Most itt vagyok, és pötyögök egy kicsit a blogomba, aztán irány az ágy. :)

10.17. - Gent

Mivel lehetőségünk nyílt ingyen Gent-be utazni a filmfesztiválra Katho-s busszal, így a legtöbb erasmusos diák ki is használta ezt az alkalmat. Én is kíváncsi voltam arra a városra, de azért filmet is szerettem volna látni. Ott kiderült, hogy ezzel csak én vagyok így plusz néhány ember, aki többség dönt alapon lemondott a fesztiválról. Inkább városban járkálás este, és utána valami buli. Találtunk egy teret, ahol többszáz négyzetméternyi twister-szőnyeget fektettek le, és 8 óra tájékán rengeteg ember elkezdett játszani. Valami rekordkísérlet volt ez a dolog. Mi is beálltunk néhányan a mókába, de feladtuk hamarosan, hiszen a színek megértésével és az instrukciókkal néha bajunk volt dutch-ul. Aztán négyen magyarok úgy döntöttünk mégis, hogy meg kéne nézni ezt a filmfesztivált, úgyhogy elbóklásztunk a moziig, és közben a várost is megnézhettük. A moziban megnéztük a film kínálatot, és javarészük dutch-ul volt. Úgy döntöttünk, ezen a dolgon még gondolkoznunk kell valami kaja mellett. Úgyhogy irány valami olcsóbb kajálda. Kiszúrtunk egy arab helyet, épp a sorban álltunk mikor hozzánkcsapódott egy nagyobb csapat az erasmusos bandából. Leültünk enni, dumálni aztán az ismerősök csak szállingóztak be hozzánk folyamatosan. Mikor elindultunk, a többiekhez csapódva bementünk találomra az egyik kocsmába a sokból. Értem ezalatt, hogy általában az épületek aljában music pub van, elvétve néhány éjjel-nappalival is kajáldával megfűszerezve. Igazi bulizós hely volt ez, és még így szerda este is érezni lehetett a levegőben ezt az érzést. Találkoztunk gólyákkal (leendő egyetemistákkal mielőtt valaki madárgyűlésre gondolna) akik brutális szószokkal leöntött ruhában, bepelenkázva járta az utcákat, tölünk pl pénzt kértek, azt mondták ezt a feladatot kapták a rókáktól. Azt hittem Magyarországon azért csúnyán szivatják az elsősöket ilyenkor, de ezt a megállapítást egy kicsit átértékeltem itt.
Na szóval beültünk az Eclips bárba, ami úgy fél10 tájékán még üres volt. Nekem ez a dolog tetszett, mindenki le tudott ülni, beszélgethettünk, a csapos azonnal adta az italomat, és még a táncra is volt helyünk. Volt is egy kis táncolás és sörözés (!), ez utóbbi az ízlésem ismeretében nagy szó. Megkósoltam ezt a Kriek Max nevű csodát, igazából nagyon ízletes márka meggyre emlékeztető szénsavas alkoholos valami, ami talán csak nyomokban látott sört. Ezt a brutális 3,2%-os alkoholtartalma is igazolja, és az is, hogy a 3. pohár után még mindig színjózan voltam. Nem is baj. Élveztem az estét, örültem hogy itt vannak a többiek, mert az este folyamán Zórán kívül azt hiszem mindenki idetévedt/talált. Ahogy gyűltek az emberek a pubban, úgy hagytam abba a táncolást, és inkább bambultam kifelé a fejemből, meg beszélgettem. Egyszer csak úgy éjfél után kicsivel felcsendült a Happy Birthday valakinek aki szintúgy ma született. Viszont úgy éreztem nekem is szól a nóta, még ha véletlenül is. Jól esett. Ott ültem a bárban az asztalnál, és azt kívántam, bárcsak itt lennének akik fontosak nekem, plusz elsősorban Laci. Aztán meg az a borzalmas gondolat cikázott az agyamon olykor-olykor, hogy egy fontos ember az életemben már soha nem fog felköszönteni szülinapomkor: apa. A gondolatot próbáltam minnél messzebb lökdösni a tudatomban, de befészkelte magát, és rányomta a bélyeget az estém hátralévő részére.
Egykor megindult a "kis" csapat a busz felé, és már robogtunk is "haza" Kortrijkba.

10.16. - Pont jókor

Szerencsére nem írtam bejegyzést néhány napja. Valószínű meggondolatlanul írtam volna mindenféle rosszat azokról a dolgokról, amikkel torkig vagyok. Persze ezek ettől még nem szűnnek meg, de most azért tudok jókat is írni. Tehát a hétfői napot alaposan átugorva rögtön a keddet mesélem. Hajnalok-hajnalán megírtuk Zórával az oktatástechnológia zh-t mert ugye nekünk ilyet is kell... Azért nem volt olyan borzalmas, utána egy egész délelőttöt tölthettem kedvenc tanárnőm előadásán az Entrepreneuriual Skills-en. Komolyan mondom, ez a nő profi. Egy pillanatra sem hagyja elkalandozni a figyelmet, valami furcsa belső késztetést éreztem hogy figyeljek az előadására, amibe persze belevonta a hallgatóságot is. Nem hiába témaköre többek között a prezentációkészség. Egyébként meg néha magam is belepirulok a humorába, és ez nagy szó nálam. A többiek is csak áradoznak erről a tanárról. Szóval hiába keltem fél6-kor, kellemes volt a délelőtt. Volt egy feladat, amivel gyakorolhattuk az előadásmód érzelmi töltetét. A csoport két részre lett osztva, a csoporton belül párban kellett dolgozni. Az egyik felének egy esti mese monológot kellett írni, a másiknak egy időjárásjelentést. Utána minden pár kapott kis cetlit, amin egy bizonyos érzelem volt olvasható. Volt aki unottan, volt aki álmodozón, szerelmesen adta elő a saját kis időjárásjelentését. Nekünk a haragos jutott, és persze nekem kellett előadnom. Vicces volt, díjazták hogy néha rácsaptam az asztalra és a végén kellemes napot kívánva az asztalra hajítottam a szövegemet. Én azt díjaztam volna, ha nem nekem kellett volna kiálljak a közönség elé, de azért mókás volt.

Az óra után gyárlátogatásra mentünk Roeselare-ba, ez olyan szabadon választható program volt, amire hetekkel ezelőtt lehetett feliratkozni. Egy nagy szerkesztőségbe mentünk, amihez egy mégnagyobb nyomda tartozott. Mivel sok-sok munkaórát eltöltöttem már ugyanilyen helyen évekkel ezelőtt a Révai nyomdában, így azt hiszem nem kell új tapasztalatokról írjak. Ugyanazok a gépek, munkások, zaj, még a nyomda szaga is ugyanaz volt, minő meglepő. A gyár körbemászkálása után leültünk a vállalat cseppet sem szegényes étkezdéjében, és ott sörrel és narancslével kínáltak minket. Gondoltam egy nagyot, és bepróbáltam a sört. Igaz hogy nagyon utálom, viszont ha már Belgiumban vagyok, csak kipróbálom a nagyon speciálisnak titulált sört. Az is volt. Aki a sört szereti igazán, annak nem is ízlett, én viszont csuklás nélkül megittam mindet. Valami barna sör volt egyébként, kimondottan kellemes ízzel.
Ezután visszavittek minket a sulihoz, és kezdődött a 3 órás üzleti angol. Itt már keztem érezni, hogy ez a nap igen hosszúra sikerült, és kicsit zombi módjára próbáltam túlélni és elsunyulni ezt a foglalkozást.
Hazamentem, és átugrottam a szomszéd házba egy fél üveg bikavérrel és egy vermuttal. Ott viszont a szlovákok már nagyban palacsintapartiztak, és persze nem is voltak már szomjasak, a konyha viszont tömve volt. Felkaptam hát Gabit és Ádámot, és átjöttünk a mi konyhánkba elfogyasztani a finomságokat. A dologból az lett, hogy rendesen belefeledkeztünk a beszélgetésbe, és megvitattuk az élet nagy dolgait. Mindez hajnalig tarott. Egykor leléptek a szomszéd magarok, Zórával még háromig szövegeltünk. Ma reggel persze a lengyel srác kérdezte hogy milyen volt a buli, nem minden ok nélkül. Sajnos a konyha pont a hálószobájuk mellett van. :( Na azért remélem nem lesz ebből nagy harag, néha ilyen is kell...

Enterpreneurial skills:

A gyár és a söröm:

Italozás:

... És a végére egy kis érdekesség. Az oldalon forog egy táncos, és azt kell megállapítani, óra járásával megegyező, vagy ellenkező irányban forog-e:
http://www.news.com.au/dailytelegraph/story/0,22049,22535838-5012895,00.html

A dolog azért is érdekes, mert hirtelen felindulásból elhoztam Monica-t a tűzhely mellől hogy nézze meg, és ő mást látott mint én ugyanabban a pillanatban. Aztán hívtuk Marcint is, azt hiszem hamarosan Zóra is megfertőződik ezzel. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy emberek tömegei ragadnak oda a képernyőre meredve, és bámulják ezt a forgó csajszit. (A fiúk azt hiszem méginkább) :D
Egyébként meg hiába hoax-nak titulált honlap volt ez, attól még valami miatt működik. Nekem csak óra járásával megegyező irányba forgott, a többieknek nem, illetve Monica párszor látta megfordulni a forgási irányt. Kíváncsi vagyok, kinek merre forog, írjatok. :D

10.13. - Bulik és a többi

Tegnap előtt lelátogattunk a Chipsbe, előtte dumaparti a szobámban. Nos, a zene nem volt valami egetrengető, a tömegben meg látványosan csak az Erasmusos diákok ropták úgy igazán, amikor egy lány igazán belelendült a táncba, a belga csajok és pasik csak lesték mint egy marslakót, hiszen ők csak jobbra-balra lépkednek jobbára, és ezt a totymorgást táncnak nevezik. Na majd mi megmutatjuk nekik. ;) Aztán hamar haza is léptem. Másnap szülinapvolt az ordenáré utcai bb házban, mi már csak így hívjuk a kimondhatatlan utca miatt. Ehhez hasonlít a legjobban a neve. Na szóval megérkeztem Gabival és Eszterrel a házba, beinvitált Ági a szobájába amíg a többiek meg nem érkeznek. Szauna fogadott. Komolyan olyan meleg volt, hogy a sok réteg pulcsit elkeztem irdatlan tempóban lehámozni magamról. A kis radiátoron még hőfokszabályzó is volt, amit akármikor akármeddig használhattak. A szoba is tüneményes volt, és megjegyzem mégegyszer: meleg! Na szóval irígykedtem ezerrel, hiába van látványosan felújított szállásunk, ha egyszer mindenen spórol a drága tulaj. De sebaj, meglátjuk mennyit engednek fűteni majd egy hónap múlva.
Elkezdődött a buli, csináltam egy rahedli képet, összeismerkedtem még több lengyellel akik már nem jöttek zavarba a csipá vagy a cicuski hallatán, sőt még azt is megtanították nekem, hogy kell lengyelül mondani hogy "kib'szott jó". Tegnap este még emlékeztem rá, ma már nem. Aztán litván lánnyal is csevegtem az élet dolgairól, meg a finn srácokkal a változatosság kedvéért. Úgy tűnik akármekkora a társaság, valahogy mindig ugyanazokkal akadok össze egy kis eszmecserére. Összességében kellemes kis buli volt, 11-kor szokás szerinte elhagytuk a házat a szomszédok miatt. Eddig azt hiszem még visszafogtuk magunkat, de mostmár nem. Mióta a zsernyákok kijöttek a szorgalmas szomszéd hívására, azóta 11-ig brutális hangerővel vagyunk, és nem is kevesen, aztán persze eltűnünk amikor arra a csendrendelet "utasít" minket. Szerintem ezek a "szorgalmas" emberek 11 előtt már ott toporognak a telefonjuknál, hogy mozgósíthassák az illetékeseket. Ez van. Legközelebb majd megtanulnak kopogni az ajtón a zsernyákok hívása előtt. :S
A többiek elmentek a Mono nevű helyre, jókat hallottam róla, de az ilyen helyek nem az én világom. Úgyhogy Lukas, Eszter, Gabi és én hazakolbászoltunk egy óra alatt.

Néhány borzalmas álom után kivakartam magam az ágyból, mondván hogy ennél már ébren lenni is jobb, így elkezdtem az eseménydús szombatomat. Reggel Zórával mosást intéztünk, aztán kiteregettem, kitakarítottam a lakást, és főztem. A napom fénypontja a lecsó volt, amit abból az egyszem magyar paprikából csináltam, amit még otthonról hoztam, és hozzácsaptam egy fél parit, egy kis hagymát és fokhagymát. A gyulai kolbászt nem mertem belepazarolni, úgyhogy azt mellé kockáztam, és rizzsel együtt betermeltem ezt a gasztronómiai csodát. Itt valahogy átértékelődnek az embernek az ízek is. Ha magyarföldön nőtt fel az ember, akkor egyszer csak elvonási tünetei lesznek az ízek hiányától. Most egy kicsit ez feldobta a kedvemet. Most fogom magam, elmegyek egy kicsit sétálni, hiszen ezek a belgák már megint megrendelték a hétvégére a jó időt. Nem tudom hogy csinálják, hiszen egész héten köd van, eső és hideg, aztán a szombattal jön a napsütés, és abba se hagyja többnyire vasárnap délutánig. Ki érti ezt? Na de nem akarom ám elkiabálni, nehogy abbamaradjon!