Most jövök a francia óráról, és ez a tanárnő már megint készült valamivel. A szünet előtt negyed órával előszedett egy hatalmas táskát, abból előhúzott néhány hatalmas bagettet, három nagy üveg bort és megannyi sajtot, aztán aki-kapja-marja alapon lakomáztunk. Isteni volt, fantasztikus! Borozgattunk, a friss bagett-tel kajáltuk a jobbnál jobb sajtokat, volt ott comté, háromféle camembert, néhány edami és valami másik amit nem kóstoltam. Beszélgettünk is, és azt hiszem ez az egyik legjobbfej tanár, azt hiszem ott van a kedvenc tanáraim sorában. :) Nem véletlen, hogy még a többi tanár is legekben beszél róla. Ma is összefutottam a flamand tanárommal, és ő is rögtön kérdezte, hogy ugye az Anne tanít, persze mindezt fülig érő szájjal.
Na úgyhogy most is jól telt a hétfő este, sajnos fényképezőgépet nem vittem, de a mobillal megörökítettem az eseményt, bár ezt nehezen fogom tudni felrakni a blogra.
este:
Átvittem a gépemet a szomszédba, és megnéztük az Eltakarítónőt angolul angol felirattal. Azt hiszem a csehek oda voltak érte, szegény Zóra viszont megint kifogta az abszurd vígjátékot. Miután végetért a film, volt egy kis megbeszélnivalónk. Ma már volt szó róla: milyen jó lenne meglátogatni Barcelonát, ha már itt vagyunk Európa szívében, meg egyébként is 20-40 euró között mozognak a repjegyárak oda-vissza(!). A döntés tehát megszületett hogy megyünk, mostmár csak az összehangoláson volt a hangsúly. Mikor és hogyan. Az unalmas részeket, hogy kinek és mikor nem jó, ugorjuk ki. Az viszont mókás volt, mikor bezsúfolódtunk Pavla kicsi szobájába, és próbáltuk összehozni a dolgokat kis naptárakat lengetve a kezünkben, és olykor-olykor lélegzetvisszafolytva figyelni mit mond Pavla, ugyanis ő ült a gépnél, ő mondta az árakat. 6-an próbáltunk közös nevezőre jutni és felvetődött már minden elképzelhető, hogy tudnánk megvalósítani ezt a kis kiruccanást. Éjszaka reptéren alvás és/vagy buli ezt persze úgy, hogy Luxemburgból visszafelé kipattanunk az autóbuszból, és nem megyünk a csoporttal vissza Kortrijkba, mondván: "oh kérem, nekünk Barcelonában van dolgunk, itt Charleroi-nál kiszállnánk". Aztán felvetődött a 6-an kis kocsiban utazás, ha más nem, egy ember a csomagtartóba :D (ez persze vicc, mielőtt valaki komolyan veszi) Gondoltunk már arra is, hogy kedves Mattieu-t (marketing tanár) kérjük meg, hogy reggel fuvarozzon minket, aztán gyors utánagondolással kiderült, hogy a check-in hajnal 4 körül van, úgyhogy még a legnagyobb jóindulattal is felejtős a dolog. Na szóval már mindenre gondoltunk, de valami mindig közbejött. A fix, hogy megyünk, és azt is szeretnénk, hogy mindannyian menjünk, ne maradjon le senki.
Az igazán mókás a dologban viszont az a feeling volt, ahogy ott ültünk-álltunk-gugoltunk egy pici szobában, és úgy éreztünk: miénk a világ, és akár holnap is indulnánk a repcsivel, mindössze csak anyagi akadálya van. Jó volt úgy angolul beszélgetni, hogy nem arra figyelnek oda hány hibát vétettem, hanem hogy mi az ötletem. Régóta most érzem újra az erasmusos hangulatot, amiért igazán itt vagyunk, amit biztosan hiányolni fogok, amint véget ér ez a félév. Furcsa, hogy ez csak így a majdnem végére sikeredett így. Remélem összejön valahogy ez a kirándulás, viszont már ezért a kellemes estéért megérte a dolog.
Na úgyhogy most is jól telt a hétfő este, sajnos fényképezőgépet nem vittem, de a mobillal megörökítettem az eseményt, bár ezt nehezen fogom tudni felrakni a blogra.
este:
Átvittem a gépemet a szomszédba, és megnéztük az Eltakarítónőt angolul angol felirattal. Azt hiszem a csehek oda voltak érte, szegény Zóra viszont megint kifogta az abszurd vígjátékot. Miután végetért a film, volt egy kis megbeszélnivalónk. Ma már volt szó róla: milyen jó lenne meglátogatni Barcelonát, ha már itt vagyunk Európa szívében, meg egyébként is 20-40 euró között mozognak a repjegyárak oda-vissza(!). A döntés tehát megszületett hogy megyünk, mostmár csak az összehangoláson volt a hangsúly. Mikor és hogyan. Az unalmas részeket, hogy kinek és mikor nem jó, ugorjuk ki. Az viszont mókás volt, mikor bezsúfolódtunk Pavla kicsi szobájába, és próbáltuk összehozni a dolgokat kis naptárakat lengetve a kezünkben, és olykor-olykor lélegzetvisszafolytva figyelni mit mond Pavla, ugyanis ő ült a gépnél, ő mondta az árakat. 6-an próbáltunk közös nevezőre jutni és felvetődött már minden elképzelhető, hogy tudnánk megvalósítani ezt a kis kiruccanást. Éjszaka reptéren alvás és/vagy buli ezt persze úgy, hogy Luxemburgból visszafelé kipattanunk az autóbuszból, és nem megyünk a csoporttal vissza Kortrijkba, mondván: "oh kérem, nekünk Barcelonában van dolgunk, itt Charleroi-nál kiszállnánk". Aztán felvetődött a 6-an kis kocsiban utazás, ha más nem, egy ember a csomagtartóba :D (ez persze vicc, mielőtt valaki komolyan veszi) Gondoltunk már arra is, hogy kedves Mattieu-t (marketing tanár) kérjük meg, hogy reggel fuvarozzon minket, aztán gyors utánagondolással kiderült, hogy a check-in hajnal 4 körül van, úgyhogy még a legnagyobb jóindulattal is felejtős a dolog. Na szóval már mindenre gondoltunk, de valami mindig közbejött. A fix, hogy megyünk, és azt is szeretnénk, hogy mindannyian menjünk, ne maradjon le senki.
Az igazán mókás a dologban viszont az a feeling volt, ahogy ott ültünk-álltunk-gugoltunk egy pici szobában, és úgy éreztünk: miénk a világ, és akár holnap is indulnánk a repcsivel, mindössze csak anyagi akadálya van. Jó volt úgy angolul beszélgetni, hogy nem arra figyelnek oda hány hibát vétettem, hanem hogy mi az ötletem. Régóta most érzem újra az erasmusos hangulatot, amiért igazán itt vagyunk, amit biztosan hiányolni fogok, amint véget ér ez a félév. Furcsa, hogy ez csak így a majdnem végére sikeredett így. Remélem összejön valahogy ez a kirándulás, viszont már ezért a kellemes estéért megérte a dolog.
1 megjegyzés:
Nagyon ismerős :):):))
De a határidők közeledtével meg jobban megy a tanulás, van mi hajtson! De nekem is volt pl hogy MÁV blogot olvastam mert nem volt kedvem norvégezni :D
Megjegyzés küldése