A 2007-2008-as őszi félévre ERASMUS ösztöndíjat nyertem Belgiumba, Kortrijkba. A város nem is kicsi, nem is nagy: pont jó. A 't Hoge 41.-ben lakom évfolyamtársnőmmel Zórával, és egy lengyel párral Marcinnal és Monicával. Ebben a blogban a mindennapjaimról, gondolataimról és érzéseimről olvashatsz. Fényképekkel is megpróbálom majd bemutatni a jelenlegi környezetemet, barátaimat, így ha majd hazamegyek és megkérdezi valaki hogy milyen volt a félévem, ne merüljön fel a probléma: Hol is kezdjem...?

kedd, november 13, 2007

11.13. - Segítség

Tegnap beszereltek a lakásban minden radiátorra egy-egy elektromos kütyüt. Szomorú hogy csak ennyit tudok róla, (remélem a műszer tanár ezt most nem olvassa:)). Először érezhetően jobb idő lett a szobámban, de ez a csoda csak egy napot tartott, ma reggel igen hűvös időre ébredtem, a radiátor meg csak nyomokban látott meleget. Gyanítom hogy valami rohadt hőfokszabályzót állítottak be. A kijelzőn lévő adatok számomra megfejthetetlenek, se Celsiusra, se Kelvinre nem hasonlít a számérték, ráadásul még le se tudom szerelni. (illetve csak nem merem) A lényeg a következő: ha valaki nagy géniusz, kérem árulja el hogy tudnám megbütykölni a kütyüt, vagy mondjon valami trükköt arra, hogy mérhetne kissé kevesebb hőfokot a meglévőnél, vagy mittomén. Lényeg: nem belga hőmérsékletre vágyom, bár azt hiszem túlságosan is sokat nyavajogtam ezidáig, így ezzel mindenki tisztában lehet. Íme egy kép róla:


Nem, akármennyire is úgy tűnik: nem 32 fok van itt. :S

Nincsenek megjegyzések: