Egész nap nyomtam az ágyat, nem tudom, hogy ez elég lesz-e a holnapi Luxemburgi kiruccanáshoz. A táskám mindenesetre be van pakolva holnapra, úgyhogy ha minden jól megy, rajta leszek a buszon. Viszont jól jött ez a kis pihenő, akármennyi kellemetlen tényezővel is járt. Az utóbbi idő egy kicsit pörgősre sikeredett, talán itt volt az ideje a pihinek. Aztán ismét a pörgés, aztán meg a tanulás. Nagyon-nagyon remélem hogy megállom a helyemet itt is, és otthon is a tanulmányok terén. Valahogy nehéz előre elképzelni, hogy fogok megírni egy angol nyelvű esszét, amiben például egy világméretű problémáról értekezek, vagy Magyarországot mutatom be bizonyos szempontokból. Az eddigi "alkotásaim" elég bizonytalanul indultak, bár ezek az Üzleti Angolra készültek, és egy kicsit azért tartok a jófej angol tanárunktól. Mégiscsak a helyesírás az elsődleges nála, és nem csak a tartalom. Na erről ennyit.
A kényszerpihi közepette átgondoltam azért a dolgokat, miről is kéne szólnia a beadandóknak. Javarészük egyik követelménye nekünk magyaroknak, a magyar vonatkoztatás. Végülis itt mi prezentáljuk az országunkat a belgáknak. Az öltözködésünk, viselkedésünk, beszédünk, minden irányú megnyilvánulásunk a bennük kialakult vagy még ki nem alakult képet formálja kis országunkról. Ezek után persze össze lehet hozni egy összességében általános és felületes dolgozatot a magyar oktatási rendszerről/politikáról/egészségügyről ésatöbbi, az is valószínű, hogy felületesre fog sikeredni. De itt, egy kissé elvágva a magyar média manipulációitól, egy kicsit másképp kezdek kishazánkra gondolni. Sajnálom hogy ott tartunk, ahol tartunk. Sajnálom azt is, hogy otthonról sorra érkeznek a rossz hírek, mennyire nyomorgatnak minket fentről, nincs pénz, nincsenek lehetőségek, és ezáltal nem boldogok az emberek, inkább agresszívak, reményvesztettek és pesszimisták. (Ez utóbbi sztereotípia bizony nagyon megállja a helyét a magyar népre.) Ezek a dolgok egyszerűen csak kérdések sorát szülik bennem. Mi lenne a megoldás? Ki a hibás? Egyáltalán érdemes-e bűnbakot keresni? Tudunk-e változtatni a körülményeiken, magunkon? ... és még sorolhatnám.
Sűrűn olvasom az iwiw-en a magyarok külföldön rovatát. Most méginkább, mert engem is érint a dolog. :) Nos, bizony egyetlen elégedetlen cikket sem olvastam. Magyarok, akárhol járnak a világon, megállják a helyüket, és azt mesélik (és ez szinte minden cikkben szerepel), hogy az emberek ott boldogabbak. Ez az általános magyar szomorúság nem újkeletű. Nem a sokak által szidott kormányunk miatt alakult ki, nem is a rendszerváltás óta, ott volt a magyarok életében már nagyon régóta. Talán a történelmünk miatt? Vagy az emberek egymásban erősítik ezt az érzést? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy itt Belgiumban körülnézve, az emberek gondtalanabbak, boldogabbak. Talán a magas életszínvonal miatt.
De! Úgy szeretném azt mondani nekik, hogy Magyarországon jó móka élni, mosolygósak, vendégszeretők, melegszívűek vagyunk, meg minden. Ezeket pedig mind jól tudjuk, hogy nem teljesen fedik a valóságot. Azt hiszem én sem tagadhatom magyar mivoltomat, hiszen nem kicsit pesszimistán látom kishazámat. Nem látok kiutat ebből, talán ha profi gazdasági szakember lennék, vagy szociológus vagy mittudomén, talán jobban átlátnám a helyzetet, és nem keserítene el a valóság ennyire. Hogy a politikusok mit mondanak, az mindegy. Sokan mennek külföldre otthonról, mert érvényesülni próbálnak a tudásukkal, vagy egyszerűen csak megélni. Elítélendő? Globálisan mindenképpen, kishazánk kevesebb lesz minden külföldön szerencsét próbáló diákkal/munkavállalóval. De az egyéni érdekeket tekintve szerintem egyáltalán nem elítélendő. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi lesz ennek a vége, nem is azért írtam ezt a hosszú és talán vontatott bejegyzést, hogy választ találjak, csak úgy érzem, ha most otthon lennék, nem járatnám ezen a buksimat ennyit, vagy ilyen intenzíven.
Hazaérve jól esik viszontlátni a szeretteimet, jól esik a visszatérni Lacihoz a közös otthonunkba. Ez viszont a személyes élettere az embernek. Mikor visszamegyek Magyarországra, nem értem miért olyan lehangoló minden más. Miért kapok hirtelen sokkot a hajléktalanok tömegétől, a prostiktól vagy a kosztól. Hiszen ebben éltem egészen idáig, nem hiszem, hogy ezalatt a közel fél év alatt lettem volna finnyás. Vagy mégis? Hamarosan végetér a félév, és mindenki hazatér az otthonába. Kíváncsi vagyok, másokban milyen érzéseket fog előhozni, milyen változásokat generált ez a félév. Szeretném hinni, hogy bennem nem csak negatívak ezek a változások, egyelőre úgy érzem, most kritikusabb szemmel látom az országunkat. Az tény, hogy itt "egyedül" a gyökereim nélkül instabilan állok egy olyan országban, ami egészen néhány hónappal ezelőttig idegen volt a számomra, most pedig egyfajta otthonom. Ezt érzi-e minden külföldi magyar? Akármennyi kritikával illettem kishazámat, mégiscsak ott vannak a gyökereim, az anyanyelvemet beszélik és végeredményben az emberek ott hasonlítanak a legjobban rám vagy én rájuk. Talán ez a negatív szemlélet a már említett magyar mivoltomból ered, és mégsem olyan vészes a helyzet, mint ahogy látom, és ahogy a magyar rokonaim, barátaim, ismerőseim ezt lefestik. Dilemma.
Nos, ezeken járattam az agyamat. Nagyon kíváncsi lennék ám, mi a véleményetek erről a témáról, például az erasmusos/volt erasmusos diákoknak, otthoniaknak, akiben gondolatot ébresztett ez a kissé kesze-kusza bejegyzésem. :)
A kényszerpihi közepette átgondoltam azért a dolgokat, miről is kéne szólnia a beadandóknak. Javarészük egyik követelménye nekünk magyaroknak, a magyar vonatkoztatás. Végülis itt mi prezentáljuk az országunkat a belgáknak. Az öltözködésünk, viselkedésünk, beszédünk, minden irányú megnyilvánulásunk a bennük kialakult vagy még ki nem alakult képet formálja kis országunkról. Ezek után persze össze lehet hozni egy összességében általános és felületes dolgozatot a magyar oktatási rendszerről/politikáról/egészségügyről ésatöbbi, az is valószínű, hogy felületesre fog sikeredni. De itt, egy kissé elvágva a magyar média manipulációitól, egy kicsit másképp kezdek kishazánkra gondolni. Sajnálom hogy ott tartunk, ahol tartunk. Sajnálom azt is, hogy otthonról sorra érkeznek a rossz hírek, mennyire nyomorgatnak minket fentről, nincs pénz, nincsenek lehetőségek, és ezáltal nem boldogok az emberek, inkább agresszívak, reményvesztettek és pesszimisták. (Ez utóbbi sztereotípia bizony nagyon megállja a helyét a magyar népre.) Ezek a dolgok egyszerűen csak kérdések sorát szülik bennem. Mi lenne a megoldás? Ki a hibás? Egyáltalán érdemes-e bűnbakot keresni? Tudunk-e változtatni a körülményeiken, magunkon? ... és még sorolhatnám.
Sűrűn olvasom az iwiw-en a magyarok külföldön rovatát. Most méginkább, mert engem is érint a dolog. :) Nos, bizony egyetlen elégedetlen cikket sem olvastam. Magyarok, akárhol járnak a világon, megállják a helyüket, és azt mesélik (és ez szinte minden cikkben szerepel), hogy az emberek ott boldogabbak. Ez az általános magyar szomorúság nem újkeletű. Nem a sokak által szidott kormányunk miatt alakult ki, nem is a rendszerváltás óta, ott volt a magyarok életében már nagyon régóta. Talán a történelmünk miatt? Vagy az emberek egymásban erősítik ezt az érzést? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy itt Belgiumban körülnézve, az emberek gondtalanabbak, boldogabbak. Talán a magas életszínvonal miatt.
De! Úgy szeretném azt mondani nekik, hogy Magyarországon jó móka élni, mosolygósak, vendégszeretők, melegszívűek vagyunk, meg minden. Ezeket pedig mind jól tudjuk, hogy nem teljesen fedik a valóságot. Azt hiszem én sem tagadhatom magyar mivoltomat, hiszen nem kicsit pesszimistán látom kishazámat. Nem látok kiutat ebből, talán ha profi gazdasági szakember lennék, vagy szociológus vagy mittudomén, talán jobban átlátnám a helyzetet, és nem keserítene el a valóság ennyire. Hogy a politikusok mit mondanak, az mindegy. Sokan mennek külföldre otthonról, mert érvényesülni próbálnak a tudásukkal, vagy egyszerűen csak megélni. Elítélendő? Globálisan mindenképpen, kishazánk kevesebb lesz minden külföldön szerencsét próbáló diákkal/munkavállalóval. De az egyéni érdekeket tekintve szerintem egyáltalán nem elítélendő. Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi lesz ennek a vége, nem is azért írtam ezt a hosszú és talán vontatott bejegyzést, hogy választ találjak, csak úgy érzem, ha most otthon lennék, nem járatnám ezen a buksimat ennyit, vagy ilyen intenzíven.
Hazaérve jól esik viszontlátni a szeretteimet, jól esik a visszatérni Lacihoz a közös otthonunkba. Ez viszont a személyes élettere az embernek. Mikor visszamegyek Magyarországra, nem értem miért olyan lehangoló minden más. Miért kapok hirtelen sokkot a hajléktalanok tömegétől, a prostiktól vagy a kosztól. Hiszen ebben éltem egészen idáig, nem hiszem, hogy ezalatt a közel fél év alatt lettem volna finnyás. Vagy mégis? Hamarosan végetér a félév, és mindenki hazatér az otthonába. Kíváncsi vagyok, másokban milyen érzéseket fog előhozni, milyen változásokat generált ez a félév. Szeretném hinni, hogy bennem nem csak negatívak ezek a változások, egyelőre úgy érzem, most kritikusabb szemmel látom az országunkat. Az tény, hogy itt "egyedül" a gyökereim nélkül instabilan állok egy olyan országban, ami egészen néhány hónappal ezelőttig idegen volt a számomra, most pedig egyfajta otthonom. Ezt érzi-e minden külföldi magyar? Akármennyi kritikával illettem kishazámat, mégiscsak ott vannak a gyökereim, az anyanyelvemet beszélik és végeredményben az emberek ott hasonlítanak a legjobban rám vagy én rájuk. Talán ez a negatív szemlélet a már említett magyar mivoltomból ered, és mégsem olyan vészes a helyzet, mint ahogy látom, és ahogy a magyar rokonaim, barátaim, ismerőseim ezt lefestik. Dilemma.
Nos, ezeken járattam az agyamat. Nagyon kíváncsi lennék ám, mi a véleményetek erről a témáról, például az erasmusos/volt erasmusos diákoknak, otthoniaknak, akiben gondolatot ébresztett ez a kissé kesze-kusza bejegyzésem. :)
