Előtte...

Nagy öröm volt, mikor elnyertem az ösztöndíjat Belgiumba. Tankörtársnőmmel Zórával azonnal készülődni keztünk a papírmunkákkal, ami nem kevés utánajárással járt már a félév közepétől kezdve. A pályázat leadása utáni dokumentumok tömegei után újabbak következtek: tanárok után rohangálás, pecsétek beszerzése, igazolások, és mindenféle fénymásolatok hitelesítése.

Ami viszont kellemes dolog volt, a buddy tevékenység. Norbival aki Németországba megy majd, és Zórával, aki ugyancsak Belgiumba készül velem, elvállaltuk a lengyel cserediákok segítését. A félév során sok időt töltöttünk együtt velük, és nagyon megkedveltük őket. (Asia, Magda, Renata, Michal, Kasa, Kamil) Sokat jártunk le a Martosba bulizni, a Tekében is megmutattuk hogy mulat egy magyar diák, és persze a lengyel-magyar barátság mondás is sokszor előkerült. :) Persze a többi külföldi diákkal is sokat buliztunk, és örülök hogy megismerhettem őket. Nagyon jól éreztem magam velük, és ami szinte mellékesnek tűnt: fejlődött egy kicsit a beszédkészségem is angolul. (megj.: a nyelvhelyességem kevésbé...)
Sajnos hazautaztak már, hiszen eltelt a félév. Tartjuk persze a kapcsolatot e-mailben, remélem még látni fogom őket. Talán Belgiumban, ha meglátogatnak.

Aztán jött a nyár, és az igazi készülődés ideje, amitől vészesen rohant az idő az elutazás időpontja felé. Lefoglaltuk a repülőjegyet augusztus 22.-ére, és utána tudtuk csak felvenni a kapcsolatot a KATHO-val, mert egy héttel a repjegy lefoglalása után küldték ki a hivatalos papírokat a kinti suliból. És jött a sokk: 3 nappal korábban fogunk odaérni, mint ahogy a szállásunkat átvehetnénk. Sebaj, majd hostelben lakunk addig is. :S Felvettük a kapcsolatot a tanárokkal e-mailben, és minden megfelelően alakult.

Ekkor jött az igazi sokk számomra: Apumat augusztus elején kórházba vitték agyvérzéssel. Másfél hét múlva meghalt. Kicsúszott a lábom alól a talaj, és nem tudtam mi legyen tovább. Kétséges volt egy darabig az utazásom is, de mivel apum a kórházban annyira kérte hogy mindenképpen utazzak ki, így az ezzel kapcsolatos dolgokban nem volt kérdéses a döntésem. Rengeteget segített Kedvesem abban, hogy a lehetőségekhez mérten talpon maradjak, és minden el legyen intézve, amit ilyenkor kell...

Most itt vagyok 4 nappal az utazás előtt, és még mindennel le vagyok maradva. Többnyire fel sem fogtam az utóbbi hetek történéseit, nemhogy az utazásom aktualitását. Pedig tény, hogy szerdától egy egészen másfajta élet kezdődik számomra 5 hónapon keresztül.
Még élvezem az otthonom melegét, biztonságát és Kedvesem közelségét, ezeket majd mind-mind magam mögött hagyom egy darabig.

Az ERASMUS-csapat Tatán 2007.