Hamar visszaszoktam Magyarországhoz. Hiányzott sokminden, elsősorban Laci és a szeretteim. Aztán a magyar nyelv. Sokszor meglepődtem az utcán mászkálva vagy a tömegközlekedésen, mikor magyar szót hallottam. Jól esett. Aztán a magyar ízek: a szalonna, a savanyúságok, tejföl és még sorolhatnám. Az mond valamit, hogy egy-egy kiló kovászos uborka és kisdinnye elfogyott az első két napon. :P Na meg azok az isteni pörköltek, amiket a belgáknál sehogyse tudtam összehozni, de párom nagyon kitett magáért. :P
Ami még nagyon jó érzés volt, számomra idegen embereknek köszönteni az ünnepek alkalmával. Ez itt Magyarországon nagyon szép szokás. Vegyünk egy túlhajszolt pénztárost, aki a munkaidejének utolsó 10 percében nyűglődve pötyögi be az árakat a gépbe. Aztán meghallja a "Boldog karácsonyt!" varázsmondatot, és egy pillanatra megáll a hétköznapok mókuskereke, és boldogan kívánja nekem viszont a jókívánságokat. Egyik nap szóbaelegyedett velem egy bolondos lány a buszon, egy patkány volt a vállán, bemutatta nekem, és mesélni kezdett. Talán kicsit bogaras volt, de nagyon tetszett ez a barátságos nyitottság. Mikor leszállt, ugyanaz a karácsonyi jókívánság hagzott el, mint számtalan helyen és szituációban karácsony előtt Magyarországon.
Aztán eljött egy pillanat alatt a Szent Este. Anya érkezése előtt kimentem Lacival sétálni a környéken, fenyőfaágat keresni. Találtunk is egyet. Aztán továbbsétáltunk, és egy hatalmas fenyőfahalmot láttunk meg a sötétben. Sehol egy ember a környéken. Ezek azok a fák, amiket nem tudtak eladni az ünnepek előtt, és a bezúzásra várnak. Az első legkisebb fenyőt felkaptuk, és hazavittük. Így lett egy gyönyörű, közel két méteres fánk. Az első közös karácsonyfánk, hiszen a szent estét először ünnepeljük itthon.
Rátekertem azonnal a karácsonyfaégőt, és díszek híjján a megmaradt csomagolópapírból kreáltam karácsonyfadíszeket. Kimondhatatlanul örültem ennek a fának. Aztán megjött anya, ettünk egy csomót, megajándékoztuk egymást és elkezdődtek a filmek a tévében. Miközben tévéztünk, megpillantottam, hogy az ablakunkon fehér réteg keletkezett. Kinéztem, és megláttam, hogy havazik. Nem is tudom hány éve nem volt fehér karácsony. Most igen. Ugráltam örömömben. Karácsony másnapján elmentünk Újpalotára sétálni egy kicsit, és letesztelni a Lacitól kapott fényképezőgépemet. Nagyon okos kis herkentyű, Nikon, és számtalan olyan funkciója van, amit még nem tudok használni, de már így is bámulatos dolgokra képes. Hazaérve forraltbort csináltam, tévéztünk még egy kicsit. Furcsa, mert csak karácsonyra üzemeltük be az Ádámtól kapott kölcsön tévét. Valahogy nem hiányzott eddig, de most nagyon jól jött. Nemrég adták az Amelie csodálatos éltét, és most mégjobban karácsonyi hangulatom van. Nagyon bájos ez a film, imádom.
Azt hiszem, ez az ünnep várakozásomon felül sikerült. Pedig nagyon rosszra számítottam. Talán azért sikerült ilyen hangulatosra, mert a szeretteim velem voltak. Ez a legfontosabb. Aki meg nem lehetett velem, lélekben itt volt.
Ezúton kívánok Neked, aki olvasol nagyon boldog és szeretetben gazdag Karácsonyt, még maradt belőle egy nap. :)
Ami még nagyon jó érzés volt, számomra idegen embereknek köszönteni az ünnepek alkalmával. Ez itt Magyarországon nagyon szép szokás. Vegyünk egy túlhajszolt pénztárost, aki a munkaidejének utolsó 10 percében nyűglődve pötyögi be az árakat a gépbe. Aztán meghallja a "Boldog karácsonyt!" varázsmondatot, és egy pillanatra megáll a hétköznapok mókuskereke, és boldogan kívánja nekem viszont a jókívánságokat. Egyik nap szóbaelegyedett velem egy bolondos lány a buszon, egy patkány volt a vállán, bemutatta nekem, és mesélni kezdett. Talán kicsit bogaras volt, de nagyon tetszett ez a barátságos nyitottság. Mikor leszállt, ugyanaz a karácsonyi jókívánság hagzott el, mint számtalan helyen és szituációban karácsony előtt Magyarországon.
Aztán eljött egy pillanat alatt a Szent Este. Anya érkezése előtt kimentem Lacival sétálni a környéken, fenyőfaágat keresni. Találtunk is egyet. Aztán továbbsétáltunk, és egy hatalmas fenyőfahalmot láttunk meg a sötétben. Sehol egy ember a környéken. Ezek azok a fák, amiket nem tudtak eladni az ünnepek előtt, és a bezúzásra várnak. Az első legkisebb fenyőt felkaptuk, és hazavittük. Így lett egy gyönyörű, közel két méteres fánk. Az első közös karácsonyfánk, hiszen a szent estét először ünnepeljük itthon.
Rátekertem azonnal a karácsonyfaégőt, és díszek híjján a megmaradt csomagolópapírból kreáltam karácsonyfadíszeket. Kimondhatatlanul örültem ennek a fának. Aztán megjött anya, ettünk egy csomót, megajándékoztuk egymást és elkezdődtek a filmek a tévében. Miközben tévéztünk, megpillantottam, hogy az ablakunkon fehér réteg keletkezett. Kinéztem, és megláttam, hogy havazik. Nem is tudom hány éve nem volt fehér karácsony. Most igen. Ugráltam örömömben. Karácsony másnapján elmentünk Újpalotára sétálni egy kicsit, és letesztelni a Lacitól kapott fényképezőgépemet. Nagyon okos kis herkentyű, Nikon, és számtalan olyan funkciója van, amit még nem tudok használni, de már így is bámulatos dolgokra képes. Hazaérve forraltbort csináltam, tévéztünk még egy kicsit. Furcsa, mert csak karácsonyra üzemeltük be az Ádámtól kapott kölcsön tévét. Valahogy nem hiányzott eddig, de most nagyon jól jött. Nemrég adták az Amelie csodálatos éltét, és most mégjobban karácsonyi hangulatom van. Nagyon bájos ez a film, imádom.
Azt hiszem, ez az ünnep várakozásomon felül sikerült. Pedig nagyon rosszra számítottam. Talán azért sikerült ilyen hangulatosra, mert a szeretteim velem voltak. Ez a legfontosabb. Aki meg nem lehetett velem, lélekben itt volt.
Ezúton kívánok Neked, aki olvasol nagyon boldog és szeretetben gazdag Karácsonyt, még maradt belőle egy nap. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése