Reggel Gabi és Miki érzett magában annyi erőt, hogy hajnalban keljen, becsomagoljon, és az összes cókmókkal együtt elinduljon. Én nem igazán oszottam ezt a véleményt, Ádámról nem is beszélve, aki szinte fel se ébredt. Úgyhogy mi komótosan 10 után hagytuk el a szállást, ahogy az a házirendben le volt fektetve. Gondoltuk, hogy mivel mindkettőnk lába le van strapálva, Ádámé már vagy egy hete egy esés következtében, az enyém meg a saját hülyeségem miatt, hogy nem a kényelmesebb cipőmben jöttem, szóval folytatva a barokkos körmondatot (aztán majd hámozzátok ki ;)) úgy döntöttünk visszamegyünk a partra, leülünk, és azt a pár órat indulásig nyugisan, és nem rohangászva töltjük. Ezalatt a pár óra alatt fogtam fel igazán, hogy Spanyolországban vagyok, pálmafák, tenger, mediterrán hangulat meg minden. Sokat fényképeztem, már csak az embereket, és a tengert. Nagyon nyugisan telt volna az idő, ha egy pasas nem akarta volna elszedni a táskámat benne a lap-topommal. Mellettem volt a táska, és csak annyit érzékeltem belőle, hogy elmozdították, szerencsére Ádám rögtön odanézett, és a helyén maradt a táska, az a valaki meg odébbállt. A táska ekkor került az ölembe, és szorongattam, mert örültem hogy megmaradt. Kisvártatva Ádám fényképezőgépe is veszélybe került, de szerencsére ezt is észrevette így a gép is megmenekült. Ezek után valami szörnyű belső kéztetést éreztem, hogy azonnal iszkoljunk arról a helyről. Úgy látszik ez volt Barcelona másik arca.
A reptéren teljes volt a káosz az ellenőrzést illetően, és az ellenőrző kapu a két gyűrűmre csipogott be, és miután spanyolul mondott valamit a szekurityis fószer, amit persze nem értettem, utamra engedett. Szerintem a cipőmet akarta levetetni, de mivel nem voltam benne biztos, így inkább többször is megkérdeztem tőle hogy mit akar mégis.
A repülőgépen visszafelé még élveztem azt a kisebbfajta gyomor-megmozgató manővert, amit a felszállás során hajtott végre a pilóta, de mikor a gép rázkódni kezdett, méghozzá nem is akárhogy, az utaskísérők pedig mosolyogva mászkáltak az öveket ellenőrizve, egy picikét megfagyott bennem a vér, így a 12. repülésem alkalmával. Nem is tudom hogy miért, de valahogy marhára nem tudtam élvezni a naplemente gyönyörű látványát, mikor hulla sápadtan meredtünk mi bátor magyarok egymásra. Azért ez a kis légörvény is elmúlt, baj nélkül landoltunk, bár a fél fülemre ideiglenesen megsüketültem, még most se dugult ki teljesen, a fájdalomról nem is beszélve. Hiába is, megszenvedtük, hogy a visszafelé induló járatot nem törölték, mint az odafelé menőt.
Bátran állíthatom, ingergazdag volt ez a néhány nap számunkra. Egy kicsit még bütykölök a későbbiekben ezekkel a bejegyzésekkel, mert most csak hirtelen felindulásból írtam le a történteket. Így viszont az utolsó nap egy kicsit frissebben él bennem, a többi nap eseményeit pedig így hulla fáradtan képtelen vagyok most részletesebben előhozni. A képeket majd később rakosgatom fel. Holnap hajnalban Anglia, meglátogatjuk Londont, így gondoltam gyorsan elmesélek pár dolgot Barcelónáról, hogy utána Londonról is tudjak mesélni.
Azt hiszem most köpött a maci, és irány a tollasbál. :) Jóccakát!
A reptéren teljes volt a káosz az ellenőrzést illetően, és az ellenőrző kapu a két gyűrűmre csipogott be, és miután spanyolul mondott valamit a szekurityis fószer, amit persze nem értettem, utamra engedett. Szerintem a cipőmet akarta levetetni, de mivel nem voltam benne biztos, így inkább többször is megkérdeztem tőle hogy mit akar mégis.
A repülőgépen visszafelé még élveztem azt a kisebbfajta gyomor-megmozgató manővert, amit a felszállás során hajtott végre a pilóta, de mikor a gép rázkódni kezdett, méghozzá nem is akárhogy, az utaskísérők pedig mosolyogva mászkáltak az öveket ellenőrizve, egy picikét megfagyott bennem a vér, így a 12. repülésem alkalmával. Nem is tudom hogy miért, de valahogy marhára nem tudtam élvezni a naplemente gyönyörű látványát, mikor hulla sápadtan meredtünk mi bátor magyarok egymásra. Azért ez a kis légörvény is elmúlt, baj nélkül landoltunk, bár a fél fülemre ideiglenesen megsüketültem, még most se dugult ki teljesen, a fájdalomról nem is beszélve. Hiába is, megszenvedtük, hogy a visszafelé induló járatot nem törölték, mint az odafelé menőt.
Bátran állíthatom, ingergazdag volt ez a néhány nap számunkra. Egy kicsit még bütykölök a későbbiekben ezekkel a bejegyzésekkel, mert most csak hirtelen felindulásból írtam le a történteket. Így viszont az utolsó nap egy kicsit frissebben él bennem, a többi nap eseményeit pedig így hulla fáradtan képtelen vagyok most részletesebben előhozni. A képeket majd később rakosgatom fel. Holnap hajnalban Anglia, meglátogatjuk Londont, így gondoltam gyorsan elmesélek pár dolgot Barcelónáról, hogy utána Londonról is tudjak mesélni.
Azt hiszem most köpött a maci, és irány a tollasbál. :) Jóccakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése