Kicsiny csaptunk:
A finn Sami, Reni és a lengyel Monika-Shakira:
A rács-szobor-valami:
Marcin és Monika - a lengyel lakótársak:
Erika és Reni - magyar lányok a BB házból:
Ádám és Miki:
Sikerült sokadjára is eljutnom Brüsszelbe, ezúttal az Európa Parlamentet néztem meg az iskola szervezésében össze-vissza 5 euró-ért. Nem voltunk már sokan, talán a busz felét sem töltöttük meg. Szomorú voltam, hogy ez maradt abból a erasmsusos diáksokaságból ami még decemberben itt volt. Most fogyatkozunk egyre inkább, és ezzel együtt az érzés is fogyatkozik. Már csak pár nemzet képviselteti magát itt Kortrijkban.
Nos, az Európa Parlamentről most biztosan okosságokat kéne írjak, de aki ismer, azt tudja, hogy nem fogom tenni. Maga az épület lélegzetelállító volt számomra a maga egyszerűségében és modern stílusában. Nem lehet azt mondani erre, hogy bezzeg a régi építészet, bezzeg ezek a fesmények még művészek kezétől származnak, bezzeg satöbbi. Itt szinte minden új volt. Csodálatos és hatalmas üvegépület volt a Parlament, legalábbis a főépület. Tágas terek, rafinált csigalépcső középen, és a modern művészetnek egy szépsége állt a csigalépcső közepén, egy olyan rácsszerkezetet volt, ami ha az ember körüljárta, egészen elragadta a térérzetét, és egyszerűen bámultatos volt. Egyébként meg az épület alaphangulata egy modern irodaház belsejére emlékeztet, úgyhogy lehet engem kővel dobálni, mit láthattam benne bámulatosnak. :)
Ami még tetszett, a magyar kiírások, a másik 26 nyelv mellett. Volt egy több mint 2 órás érdekfeszítő előadás az EU-ról, ha nem lettem volna farkas éhes és ezáltal dekoncentrált, még lehet hogy jobban is érdekelt volna. Egyébként nem volt rossz az előadó.
Ezután bementünk egy parlamenti ülésre, ahol a fülhallgatóval ki lehetett választani, melyik nyelven akarja az ember meghallgatni, épp miről értekeznek. Sokáig nyomkodtam a ketyerét, mire a 15. nyelvnek felismertem a magyart. Jól esett hallani, nem is igazán az érdekelt miről is szól, csak az volt igazán jó érzés, hogy magyarul hangzik. A szinkrontolmács nőnek erőteljes nógrádi akcentusa volt, és mivel már régen figyeltem ilyenekre, ez is kellemes volt a fülemnek.
Egy kicsit még sétáltunk az épületben, aztán megrohamoztuk a buszt, és alvás "hazáig".
Sajnos napról-napra kevésbé lesz otthonos ez a város, azok a dolgok vesznek el, amik igazán otthonossá tették: az erasmusos évfolyamtársaim. Holnap reggel Miki és Ádám is hazautazik, és hamarosan a lengyelek is itthagynak minket. Talán a csehek maradnak a legtovább a közelünkben, a többi szálláshelyről meg tényleg fogalmam sincs már, mert észrevétlenül szállingóztak el az emberek. Ez lehetett talán egy negatívum ebben a bandában: túl sokan voltunk ahhoz, hogy összességében egy csapatot alkossunk. Voltak manapság azért búcsúbulik, és lesznek is, de csak bizonyos klikkek rendezik, és nem lesz mindenki ott.
Nehezen megy a búcsúzás nekem, és azt hiszem hiányozni fog ez az egész banda akikkel itt ismerkedtem meg.
A vicces az, hogy még a kerékpáromtól is nehezen búcsúztam, mitöbb sehogy, hiszen miután rávettem magam tegnap, hogy visszaviszem, lefényképztettem magam vele, útban a kerékpárkölcsönző felé egy másik útvonalon mentem, és sikerült szembesülnöm vele, hogy Kortrijk egy igen szép és nagy részét még nem láttam. Amikor beértem a kölcsönzőbe, már kész stratégiám volt arra, hogy péntekig még nálam maradhasson. Sikerült elintézzem, és még pénzbe se került, úgyhogy holnaptól egy kicsit többet leszek a sárga 822-es bicajom társaságában. Bekerekezem a várost, csinálok millió fényképet, és megpróbálom kiélvezni az utolsó napokat itt.
Egyébként azt hiszem fél lábbal már otthon vagyok. Legalábbis gondolatban biztosan. Nem jó ez az átmeneti állapot, hogy itt sem vagyok már igazán, de még otthon se. Már a beszédtéma Laci és köztem az, hogy ha a héten hazaérek, akkor mi lesz. A lányokkal már megterveztük a kedvenc turi-körutat és biztosan lesznek baráti összeröffenések is, talán egy-egy szerepjátékkal egybekötve. Jól hangzik. Lezárul életem egy szakasza, egy igen rövid és eseménydús része, és visszakapom mindazt, amit otthon hagytam, és amit annyira féltettem, amíg itt voltam. Jövő héttől az életem folytatódik tovább Magyarországon, de gazdagabb lettem mindazzal, amit ettől a félévtől kaptam. Vége lett, és ennek így kell történnie. Hiányzik Laci, hiányzik a család, a barátaim, és ki tudja, talán Magyarországból is vannak dolgok, amiket szívesen fogok viszontlátni, a kajákat biztosan. :P Addig is szigorúan külföldies kaját eszek itt kint, hogy jobban essen a magyar, ha hazaérek.
Már csak 5 nap, és otthon...
Nos, az Európa Parlamentről most biztosan okosságokat kéne írjak, de aki ismer, azt tudja, hogy nem fogom tenni. Maga az épület lélegzetelállító volt számomra a maga egyszerűségében és modern stílusában. Nem lehet azt mondani erre, hogy bezzeg a régi építészet, bezzeg ezek a fesmények még művészek kezétől származnak, bezzeg satöbbi. Itt szinte minden új volt. Csodálatos és hatalmas üvegépület volt a Parlament, legalábbis a főépület. Tágas terek, rafinált csigalépcső középen, és a modern művészetnek egy szépsége állt a csigalépcső közepén, egy olyan rácsszerkezetet volt, ami ha az ember körüljárta, egészen elragadta a térérzetét, és egyszerűen bámultatos volt. Egyébként meg az épület alaphangulata egy modern irodaház belsejére emlékeztet, úgyhogy lehet engem kővel dobálni, mit láthattam benne bámulatosnak. :)
Ami még tetszett, a magyar kiírások, a másik 26 nyelv mellett. Volt egy több mint 2 órás érdekfeszítő előadás az EU-ról, ha nem lettem volna farkas éhes és ezáltal dekoncentrált, még lehet hogy jobban is érdekelt volna. Egyébként nem volt rossz az előadó.
Ezután bementünk egy parlamenti ülésre, ahol a fülhallgatóval ki lehetett választani, melyik nyelven akarja az ember meghallgatni, épp miről értekeznek. Sokáig nyomkodtam a ketyerét, mire a 15. nyelvnek felismertem a magyart. Jól esett hallani, nem is igazán az érdekelt miről is szól, csak az volt igazán jó érzés, hogy magyarul hangzik. A szinkrontolmács nőnek erőteljes nógrádi akcentusa volt, és mivel már régen figyeltem ilyenekre, ez is kellemes volt a fülemnek.
Egy kicsit még sétáltunk az épületben, aztán megrohamoztuk a buszt, és alvás "hazáig".
Sajnos napról-napra kevésbé lesz otthonos ez a város, azok a dolgok vesznek el, amik igazán otthonossá tették: az erasmusos évfolyamtársaim. Holnap reggel Miki és Ádám is hazautazik, és hamarosan a lengyelek is itthagynak minket. Talán a csehek maradnak a legtovább a közelünkben, a többi szálláshelyről meg tényleg fogalmam sincs már, mert észrevétlenül szállingóztak el az emberek. Ez lehetett talán egy negatívum ebben a bandában: túl sokan voltunk ahhoz, hogy összességében egy csapatot alkossunk. Voltak manapság azért búcsúbulik, és lesznek is, de csak bizonyos klikkek rendezik, és nem lesz mindenki ott.
Nehezen megy a búcsúzás nekem, és azt hiszem hiányozni fog ez az egész banda akikkel itt ismerkedtem meg.
A vicces az, hogy még a kerékpáromtól is nehezen búcsúztam, mitöbb sehogy, hiszen miután rávettem magam tegnap, hogy visszaviszem, lefényképztettem magam vele, útban a kerékpárkölcsönző felé egy másik útvonalon mentem, és sikerült szembesülnöm vele, hogy Kortrijk egy igen szép és nagy részét még nem láttam. Amikor beértem a kölcsönzőbe, már kész stratégiám volt arra, hogy péntekig még nálam maradhasson. Sikerült elintézzem, és még pénzbe se került, úgyhogy holnaptól egy kicsit többet leszek a sárga 822-es bicajom társaságában. Bekerekezem a várost, csinálok millió fényképet, és megpróbálom kiélvezni az utolsó napokat itt.
Egyébként azt hiszem fél lábbal már otthon vagyok. Legalábbis gondolatban biztosan. Nem jó ez az átmeneti állapot, hogy itt sem vagyok már igazán, de még otthon se. Már a beszédtéma Laci és köztem az, hogy ha a héten hazaérek, akkor mi lesz. A lányokkal már megterveztük a kedvenc turi-körutat és biztosan lesznek baráti összeröffenések is, talán egy-egy szerepjátékkal egybekötve. Jól hangzik. Lezárul életem egy szakasza, egy igen rövid és eseménydús része, és visszakapom mindazt, amit otthon hagytam, és amit annyira féltettem, amíg itt voltam. Jövő héttől az életem folytatódik tovább Magyarországon, de gazdagabb lettem mindazzal, amit ettől a félévtől kaptam. Vége lett, és ennek így kell történnie. Hiányzik Laci, hiányzik a család, a barátaim, és ki tudja, talán Magyarországból is vannak dolgok, amiket szívesen fogok viszontlátni, a kajákat biztosan. :P Addig is szigorúan külföldies kaját eszek itt kint, hogy jobban essen a magyar, ha hazaérek.
Már csak 5 nap, és otthon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése